Fogorvosi Szemle, 1942 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1942-04-01 / 4. szám
90 nyába. A szonda vége intraorälisan a felső áthajtási redő külső részén érezhető a mélyben. A Stenon-vezeték szájüregi nyílása lobmentes, jól szondázható. Az arcsipoly a szájüreggel nem kommunikál. Wa. R. negatív. A betegnél helyi érzéstelenítésben műtétet végeztünk, amikor az arcsipolyon át szondát vezettünk a száj üregbe és itt a szonda végét szabaddá tettük. A szondavég heges, kis tömlőszerű képletben feküdt, függetlenül a Stenon-vezetéktől. A heges tömlőfal sebszéleit a szájnyálkahártyához varrtuk, a szondát a sipolyban hagyva. Néhány nap múlva a szondát eltávolítottuk. Az arcsipolynyílást másodnaponként lápisszal edzettük és kötéssel fedtük. A műtét utáni 18-ik napon az arcsipoly még változatlanul fennállt és így záródásához már kilátás nem volt, mert közben az intraorális sipoly is bezárult. Ezért újabb eljárást 'kíséreltünk meg, amikor egy 1 mm-es lumennel és oldalnyilásokkal biró kanült vezettünk az arcnyíláson át a sipolyba. A mandrillal ellátott kanül a szájnyálkahártyán át a szájüregbe ért. A beavatkozást követő nap az arc baloldalt kissé megduzzadt, lobos és fájdalmas lett, de a tünetek párakötésre két nap alatt visszafejlődtek. A kanül madrilljét naponta cseréltük, majd nyolc nap múlva eltávolítottuk. Két hét múlva a kan ül arcsipoly felé eső harmadát levágtuk, kanült újra bevezetve a szájüregbe, kiálló végét a felső első őrlőhöz erősítettük, az arcsipolyt magát kötéssel fedtük. (Lásd Röntgen-képet.) A beteg ekkor a kórházból távozott és időnként ellenőrzésre bejárt. Rajtunk kívül álló okok miatt a műtét befejező részét csak néhány hónap múlva folytathattuk. A beteg azonban állandóan
