Fogorvosi Szemle, 1942 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1942-04-01 / 4. szám

86

vissza turkálta őket és azóta gyorsan romlanak“. (Miért ment el a fogorvoshoz, ha olyan nagyon jók voltak a fogak?)

Prothetikai kezeléskor, fogpótlások készítése közben ilyet is hallottunk: „azelőtt kis gyöngyfogaim voltak, most pedig nagy kapafogakat, halott ember fogat rakták be a szájamba“. Egy festőművész betegünk a harapási sáncok behelyezésekor mindig előretolta állcsontját és így progen helyzetbe hozta. Mikor tükörben megmutattuk neki, hogy nem jól csinálja, felkiáltott: „most már értem, nem az alsót, hanem a felső állkapcsot kell előretolni.“ Megmondtuk neki, hogy ez nehéz művelet, mivel a maxilla hét varrattal csontosán egyesült a koponyával. Ezt már nem értette.

Más orvosi szakmákban is gyakoriak egyes szólamok, mikkel a betegek és egyes orvosok dobálódznak: gyomoridegesség, epehomok, idegösszerappanás, vakbélirritáció, tüdőesúeshurut, reuma. Ezek gyakran afféle kisegítő kórismék (Verlegenheitsdiagnose).

A sokszor fárasztó és kellemetlen fogkezelés közben az orvos és beteg érintkezését megkönnyíti, hogy a beteg néha akkor is,, ha nem kellene, például a foghúzás után száját vízzel öblögeti. Ez elsősorban a paciensnek kellemes kis pauza, az orvosnak is egy kis szünet, miközben új műszert vehet elő, lélekzethez jut, az órára nézhet, stb. Sokan egyszerre egész pohár vizet elöblögetnek, vagy ami maradt a pohárban, mindig kiöntik. Így tehát lelki okok, a betegnek nyújtott könnyebbség miatt nem szakink megtiltani az öblítést foghúzás után sem, bár leghelyesebb volna varrat készítése, tamponra haraptatás és az öblögetés mellőzése, legfeljebb kiköpheti a beteg a szájban lévő vért.

Mai orvosi tudásunk szerint az orvos legmagasztosabb ténykedése a betegségek megelőzése. Ezzel bizonyos fokig feleslegessé tesszük önmagunkat és kezeléseinket. Úgy látszik, hogy állami beavatkozás nélkül a profilaxis nem valósítható meg, mert az orvost a beteg csak panaszaival keresi fel, nem pedig azért, hogy egészséges maradjon.

Igen fontos a bizalom kérdése. Ha az orvos maga szólítaná fel embertársait, hogy azok időnként vizsgálat céljából keressék fel őt, sokan nem hinnének ennek emberbaráti vagy profilaktikus célzatában és anyagi, lukrativ célokat sejtenének mögötte. E tekintetben az egész orvosi kar együttműködése igen nagy jelentőségű. Ha pl. egy fogorvoshoz a háziorvos vagy belgyógyász küld el egy beteget s mint kiváló szakembert ajánlja a fogspecialistát, ez az illető szakemberre igen kedvező körülmény, az ily módon odakerült betegek nagy bizalommal fordulnak hozzá. Egészen más lenne, ha az orvos maga ajánlkozna ä fogazat átvizsgálására vagy röntgenezésére pl. gócfertőzés