Fogorvosi szemle, 1941 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1941-02-01 / 2. szám
50 fogorvosi szervezetben, rendszeresített mozgó fogászati rendelő, melynek egy-egy berendezése 1200 pengőbe kerül, igen megfelelő volna kezdetnek, később a szükséglet szerint kibővítetnék. Ily helyekre az önállósítást alapból is lehetne segítséget adni. A községi, hatósági, körorvosok legnagyobb része ezidlőszerint is foglalkozik fogorvosiássa 1. Ezek részére továbbképző megfelelő tanrfölyamok tartandők, ahol a szükséges szakorvosi ismereteket elsajátíthatnák, illetve kibővíthetnék. A szakiorvosképzésben bizonyos könnyítést lehetne engedélyezni oly irányban, hogy a jelenleg előírt 3 évbe beszámítható tárgyak sorát kibővítenénk, például orr-gégészet, fülészet stb. szintén be volna számítható. A szakorvosképzés jelenlegi rendjéhez különben erősen ragaszkodunk, ezen változtatást csak akkor tanácsolunk, ha ilyirányú mozgalom esetleg más szakorvosság kérdésében is felvetődnék. A nehezebb körzetek fogszakm-vosi állásainak betöltését azzal is megkönnyíthetnék, hogy kedvező helyekre a protekció kizárásával csak olyanok neveztetnének ki, akik ily nehéz helyen már pár évet (kettő, három) szolgálatban töltöttek s működésük ban töltöttek s működésük minden tekintetben megfelelt. A fogtechnikusok jogid terjesztése ellen osak ismételnünk kell azon érveinket, amelyeket eddig is többször felsoroltunk. Mindenekelőtt, a mi fogtechnikusaink (akik teljesen alaptalanul mindig a német fogtechnikusokra hivatkoznak és azokkal akarják magukat egysorba helyezni) tisztán iparosok, kik 4 elemi és polgári iskolával az ipartörvény szerinti inas- és segédévek után, 19—20 éves korukra felszabadulnak. Egész kiképzésük az ipariskola és a laboratórium falai között folyik le, beteget nem is látnak, orvosi tanulmányt neon végeznek, tevékenységük az orvos által vett száj lenyomatok kiöntésétől kezdve tisztán technikai, ipari területen mozog. Ez ipar maga is finom kéziipar, mely szakipari tudást és gyakorlatot igényel, de egyáltalán nem orvoslás és így a száj bonctami, élettani és kórtani folyamataival, valamint ennek az egész szervezettel való számtalan összefüggésével a legkisebb mértékben sem találkozik. 1911 óta a fogtechnikai pályára lépő tanonc reverzálist ír alá, tudomással bír arról, miszerint mint fogtechnikus soha a szájban dolgozni nem fog. Ezzel szemben a fogszakorvos az orvosi diploma elnyerése után még 3 évig szakorvosi tanulmányt köteles megjelölt intézetekben végezni, amikor sokszor egész egzisztenciáját feladva, 3 évig nemcsak ingyen munkát, hanem tetemes költséget kénytelen vállalni ég végül külön állami ellenőrzés alatt vizsgát tenni. Nem lehet elképzelni hogy midőn egyrészt az állam ily szigorú tanulmányok után engedi csak meg az orvosnak a fogszakorvosi gyakorlatot, ugyanakkor, sem érettségit sem orvosi tanulmányokat egyáltalában nem végzett iparosoknak orvosi jogokat engedélyezzen. De aggályosnak tartjuk, különösen a visszatért országrészek fogszakorvosi szükségletének ily alacsony tudású egyénekkel való kielégítését, eltekintve a közegészségügy veszélyeztetésétől, azért is, hogy a visszatért testvéreink egészségét ezáltal lebecsüljük, ami a visszatérés után természetszerűen meglévő sokféle nehézséget és elégedetlenséget csak növelné. Semmiesetre sem közérdek, orvosi mxmkát nem orvosokkal végeztetni. Különben is részletes kimutatások azt bizonyítják, hogy a fogtechnikusok sohasem telepednek le az úgynevezett kis községekben, hanem főleg a nagyvárosokban és így a kisközségek lakossága ismét csak ellátás nélkül maradna.
