Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1939-02-01 / 2. szám
64 így különösen a hatodik szatíra, a nőgyülöletnek ez a halhatatlan emléke ... talált Barnában congenialis fordítóra.“ Igen, Barna egyedül visszavonultan élt, a nőknek sem volt nagy barátja, ezért ennek a szatírának keserű hangulata igen megfelelt lelkületének. Fordításának pontosságát dicséri az a tény, hogy az eredeti szatírának 661 sorát pontosan ugyanannyi magyar sorba tudta önteni. Egy év sem telt bele, kiadja Vergilius Aeneisének első négy énekét „Didó királyné“ címen. Díszkötésben jelent meg és mint minden könyve, a saját költségén. Haynald Lajos kalocsai érseknek ajánlotta főpapi méltósága ХХУ. éves örömünnepének alkalmából. Székfoglalójának idején az Akadémiának kéziratban átadott Persius—Sul piciü-iordítíani 1881-ben hagyta el a sajtót. Persius igen nehéz fordítási feladat. Némethy ítélete szerint Barna ezt is igen jól oldotta meg. Ezt a müvét is Haynáldnak ajánlotta, aki akkor már bíboros volt. 1884-ben közrebocsájtotta Horatius szatíráinak két könyvét. Utószavában ezt írja: „... reméllem, hogy sokaknak kedves szolgálatot tettem általa, azoknak legalább alig kétlem, kik eddigi dolgozataim iránt is szives figyelemmel viseltettek, s ezen utolsó vállalkozásomra unszolva ösztönöztek.“ Nem így történt szerencsére. Nem volt utolsó vállalkozása. A művészi munka foglya volt. 1890-ben megjelent teljes Aeneise. Alkotói becsvágyát elégítette ki, de egyébként sok bosszúságot szerzett magának vele, ami lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy meghasonlott a világgal és visszavonult előle budai magányába. Ezt a művét a m. tud. Akadémia adta ki és a bírálóbizottság többször is visszavetette kéziratát. Különösen Szarvas Gábor tört sok borsot az orra alá. Végre mégis elhárult minden nehézség és a könyv megjelent. Műbecsét mutatja az is, hogy az Akadémia megbízásából akkori legtekintélyesebb klasszikus philologusunk, Németlxy Géza írt eléje egy terjedelmes bevezető tanulmányt Vergilius irodalomtörténeti jelentőségéről. Barna most már úgy érezte, hogy bőségesen rászolgált az akadémiai rendes tagságra. És követelte ezt. Ebből nagy irodalmi csetepaté támadt az Akadémián. Csak nehezen sikerült elsimítani az ügyet, illetőleg megakadályozni a nyilvános botrányt. Sok rábeszélésükbe került barátainak, míg rábírták Barnát, hogy álljon el ettől a követelésétől. Elállt végül, de duzzogva visszavonult az emberektől.29 20 Egy kis humoros adat Barná-ró\ az Akadémiával kapcsolatban. A 80-as években, nagy csaták dúltak az Akadémián a magyarok eredetéről. Vámbérv Ármin volt a török eredet szóvivője, Budenz József és Hunfalvy Pál a finn-ugoré. Erről a Borsszem Jankó 1882. évi 41. számában így emlékezik meg:
