Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1939-08-01 / 8. szám

383

A szabad előadások természete hozza magával, hogy azoknak valamely szigorúbban körvonalozható keretek közé szorítása nem lehetséges. így e műben is hiányzik az az induktiv gondolatmenet, amely a szerkezetileg előbb jól átgondolt felépítés mellett egységesebb megítélést tenne lehetővé; viszont előnyére válik az a közvetlen tárgyalási mód, amely e könyvet mindvégig élvezetes olvasmánnyá avatja. Az ábrák egy részét szerző különböző szakmunkákból vette át; rendkívül tanulságosak és mindenütt pompásan alkalmazkodnak a szöveghez.

Dr. Máthé Нош.

VILÁGSZEMLE.

REED 0. DINGMANN: Az állcsontok osteomyelitisének kezelése. (American Journal of Orthodontics and Oral 'Surgery 1939. 6.)

Az állcsontok osteomyelitisét leggyakrabban a fogakból kiinduló betegségek okozzák. A kezelésben a radikális műtéti beavatkozások szükségtelenek, tudománytalanok és veszélyesek. Általánosságban elfogadott nézet, hogy a konzervatív sebészi beavatkozásokat követik a legjobb eredmények. Az állcsontok heveny osteomyelitise heves fájdalmakkal kezdődik, mely kezdetben kisugárzik az egész állcsontra, később jobban lokalizálható. A fájdalmat úgyszólván mindig borzongás és 102—105° F-ig emelkedő hőmérséklet kíséri. Az érverés szaporább. A beteg terület nyomásra érzékeny, a szomszédos lágyrészekben heves cellulitis jelentkezhetik. Egy-két nappal később trismus állhat be. A vérkép heveny fertőző folyamatéval azonos, különösen erős gyarapodással a leukocytákban. Általában öt-hét nap alatt a geny lokalizálódik és behatol a subperiosteális térbe. A tályog utat törhet a nyálkahártyán át az állcsont orcái vagy nyelvi oldalán, vagy pedig extraoralis irányban. A szomszédos fogak érzékennyé válnak, meglazulnak és az övező foghússzél alól geny ürül. Kisebb- vagy nagyobbfokú elhalás feltétlenül bekövetkezik és pedig vagy csak a csont egy bizonyos részére korlátozódik, vagy akár kiterjedhet az egész csontra egyik vagy mindkét oldalon. Szerző a gyógyító eljárásokat helyi, specifikus és általános rendszabályokba sorolja. Először is a helyi eljárásokat ismerteti. A heveny szak alatt a sebészi beavatkozások ellenjavaltak, kivéve a lokalizált genygyülem levezetésére irányuló eljárásokat. Ha néhány nappal később a klinikai kép az állcsont állományán belől nyomás alatt álló genygyülemre mutat — ajánlatos a megfelelő helyen a csonthártya óvatos feltolása után a csont egy kis részletét vésővel eltávolítani vagy csontfúróval megnyitni a kortikális lemezt az aktiv góc drénezésére. Meleg vagy hideg borogatás csökkentheti a fájdalmat, de általában csillapítószerek szükségesek. A bemetszések, ha lehetséges, intraoralisak legyenek, ha azonban a külső bemetszés megkönnyíti a geny levezetését, az utóbbit kell választanunk. Néha egyidejűleg intra- és extoriális bemetszésre van szükség. Eleinte a sebet 24 óránként normál só oldattal kell átöblíteni és ugyanilyen időközönként kell a kötést váltani. Nem nagyon fontos, hogy milyen gyógyszert tartalmaz az öblítő folyadék, egyszerű, mechanikusan tisztító hatásról van itt szó.

A második lépés a drénezés fenntartása és a szervezet természetes védekezésének elősegítése. Az elhalt esontrészek leválnak és sequesterek képződnek. Űj csont — az involucrum képződik. Az állcsontoknak jelentékeny újjáképződési hajlandóságuk van, ha konzervatív kezelés történt és a csonthártya nem károsodott. Az újjáképző erő sokkal aktívabb az állkapocsban, mint a felső állcsont-