Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1939-01-01 / 1. szám
34 Itt kell rátérnünk még az ú. n. lovasok szerepére. A Gilmorelovasok, egyik oldalon nyílt, rúgózó kis fémhengerek célja éppen az, hogy rúgózásukkal a lemez süllyedését és a fémrúdra ható erő átvitelét kompenzálják. A lovasokkal nem tettünk jó tapasztalatokat, pár hónap, de legfeljebb 1—2 év alatt kitágulnak, letöredeznek, úgyhogy a mostanában megfigyelt négy hasonló protézisen alkalmazott lovasoknak úgyszólván semmi nyoma sem maradt meg. Úgy látszik, hogy lovasok használata, különösen kaucsukalaplemezen nem célszerű, a kaucsuk dörzsölés folytán fellépő kopása a lovasokat helyettesíti, amellett nem vagyunk kitéve kellemetlenségeknek, mikor a beteg letört lovasokkal tér vissza és kéri azok megjavítását, illetve pótlását. Ez különösen jelentős a klinikai és pénztári [gyakorlatban, mikor nem alkalmazhatunk drága platinarany ötvözetekből készült horgonyokat és lovasokat. Főleg az alsó állcsontban 1—2 fog (szemfog, őrlő), sőt még erőteljes, felépíthető gyökerek is értékesek számunkra, mert a megfelelő harapási magasság, fogsorilleszkedés és záródás beállítását megkönnyítik, az alaplemez elhorgonvzását elősegítik és azonkívül a megtartott fogak vagy felépített gyökerek körül a fogmeder sorvadását megakadályozzuk és így retenció szempontjából igen értékes állcsontfelület marad meg, esetleg hosszabb időre a protézis elhorgonyzására. Mint jól tudjuk, az alsó lemezek elhorgonyzása jóval nehezebb, mint a felsőké. A környező lágyrészek, különösen a nyelv működése könnyen elmozdítják helyéről az alsó pótlást, „Általában már azzal is megelégedtünk^ ha az alsó protézis nyugalmi helyzetben, nyitott szájban helyt maradt, sajnos, azonban a beteg nem elégedett meg ennyivel“ (prof. Máiké). Tehát nagy hibája például a két még megtartható alsó szemfogat kihúzni, csak azért, mert így a munkamenet egyszerűbbnek látszik és technikai 'kivitele olcsóbb. A protézis sikere sok tényezőtől függ, de ily esetben, ha a két szemfogat összekötve használhatjuk fel a lemez elhorgonyziására, a jó eredmény szinte biztosítottnak látszik. Érdekes tapasztalatokat tettünk a lenyomatanyagok alkalmazásának indikációit illetőleg is. Az újabban igen gyakran használt és jól bevált Spreng-íéle guttaperchával béleltünk alá egy felső teljes protézist, mellyel szemben az alsó állcsont fogazata, a harmadik nagyőrlők kivételével teljesen megtartott volt. Noha az alábélelés teljesen előírás szerint, 1 mm.-es egyenletes vastagságban történt és a beteget felszólítottuk, hogy ne egyszerre, hanem csak lassan fokozódó nyomással és ne túlerősen szorítsa hozzá fogait a felső Sprengguttaperchával alábélelt fogsor fogaihoz, 15 perces összeszorítás
