Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1939-08-01 / 8. szám
367 ging'ivitisnek paradentózissá való átalakulását. Ha nem is fogadjuk el teljesen ezen szerzők állítását, mert bizonyos, hogy az ínygyulladás mellett más helyi tényezőknek, mint a fogakat érő fokozott terhelésnek, is szerepe van az alveolaris csontlemez lebontásában, mégis a paradentózis kezelésében elsősorban az ínygyulladás megszüntetésére kell törekednünk. Az egyes fogakat, fogcsoportokat érő túlterhelés létrejöhet, ha a fogazat egy része elvész és a maradékfogazatra hárul a rágás egész munkája. Hozzájárul még, hogy foghiányok miatt gyakran süllyed a harapás és mélyharapásnál nagyobb a fogakat érő megterhelés. Igen nagy kiterjedésű hidak a tartó pillérek, helytelenül artikulált protétikai müvek az antagonisták fokozott terhelését idézik elő. Gyakran okozza a teljes fogazat fokozott terhelését a fogak tartós összeszorítása. Ez lehet a beteg rossz szokása, amikor nappal munkaközben szorítja össze fogait, vagy harap rá egy-egy fogra, fogcsoportra, de lehet a fogak éjjeli görcsös összeszorítása, csikorgatása (Károlyi-effektus), rendesen akkor találjuk, amikor a fogak jól fejlettek, kifejezett csücsök-barázdarendszerrel bírnak. Ilyenkor a betegek a rágóizmok reggeli erős kifáradásáról, az összes fogakban jelentkező kisebb-nagyobb fájdalmakról, paraesthesiáról panaszkodnak. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a fogazat túlterhelése következtében beálló paradentózis erősen individuális, nagy mértékben függ az egyén kötőszöveti alkatától és reakcióképességétől, mert észlelhetünk sokszor olyan eseteket is, mikor egyes fogak hatalmas rágónyomást hosszú időn át mozdulatlanul viselnek el és csak az egyén ellenállóképességének, reakciókészségének valamely okból történt megváltozása idézi elő a fogak meglazulását. A paradentózis általános és helyi kezelésében igen sok eljárás áll rendelkezésünkre. Ez alkalommal csak azokkal kívánok foglalkozni, melyeket mi magunk is végzünk, melyeknél némi tapasztalatokkal rendelkezünk. A betegség lényege, amint láttuk, megfelelő diszpozíció mellett gyulladásos vagy túlterheléses folyamatok kíséretében a processus alveolaris csontiemezének lebontása, mely a fogak meglazulására vezet. Minthogy az elpusztult csontszövetet regenerációra késztetni ma még nem tudjuk, a gyógyításban meg kell elégednünk, ha a folyamat terjedését — legalább időlegesen — megállíthatjuk, a beteg panaszait csökkentjük és a meglazult fogak megerősödését, rágóképességük helyreállítását elérjük. A paradentózissal kapcsolatos általános belső elváltozások megállapítása és gyógyítása belgyógyász munkakörébe tartozik, míg a 3*
