Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1939-08-01 / 8. szám

364

denciumot és az odontont együtt organon dentalenak nevezi. Mint látjuk, Weski a paradencium fogalma kedvéért megbontja a fogat mint anatómiai egységet, mert a cementet a fog támasztó szövetéhez, a paradenciumhoz sorolja. Ezen felfogását alátámasztja azzal a ténnyel, hogy, egyrészt a cement élettani működése a fog rögzítése, másrészt a cement körfolyamatai a paradencium körfolyamataival együtt zajlanak le.

Weski a paradencium elfajulásos jellegű elváltozásait az úgynevezett paradentózisokat két nagy csoportra osztja:

1. atrófia alveolarisra vagy teljes atrófiára, melyet a fogmeder és a lágyrészek egyenletes sorvadása jellemez, gyulladásos tünetek alig vannak, tasakképződés nincs;

2. részleges atrófiára vagy szorosabb értelemben vett paradentózisra, melynél a csont pusztulását nem kíséri a lágyrészek sorvadása, tehát tasakképződéssel jár.

Ezen részleges atrófiánál a klinikai kép és a röntgenelváltozás alapján három típust különböztet meg:

a) széli gyulladásos típust, melynél az alveolaris csontperem lebontását megelőzi az íny hosszú ideig fennálló gyulladása;

b) széli disztrófiás típust, amikor a csontperem lebontását mély tasakképződés kíséri, a gyulladásos tünetek itt nem lényegesek;

c) periodontális típust, amikor a folyamat a periodontális rés nagyfokú kitágulásában nyilvánul lágyrész és csonttasak kialakulásával, a kórképet a fogak korai vándorlása és meglazulása jellemzi.

A paradentózis aetiologia kutatásban nagyszámú vizsgálat igyekezett megállapítani azokat az elváltozásokat, melyek a betegség kifejlődésére alkalmas talajt megteremtik. Mindez ideig azonban nem sikerült törvényszerű összefüggést találni valamely belső elváltozás és a paradentózis kifejlődése között.

Anyagcserezavarok, belső szekréciós mirigyek hibás működése, vitaminhiány, idegrendszerbeli kiesések, arthritikus és allergiás tünetcsoportok, a máj, lép, vesék, valamint az érrendszer betegségei jönnek tekintetbe a paradentózisaetiológia kutatásánál. Minthogy azonban ezek az elváltozások sohasem jelentkeznek önállóan, mert az egyik rendszer egyensúlyzavara maga után vonja a másik hibás működését (például a belső szekréciós mirigyek csökkent vagy fokozott működése kihat az anyagcserére), elég nehéz és bizonytalan az elsődleges kóros elváltozás kikutatása.

Weinnwnn, Cahen, Lebermann, Citrom, Boenheim, nálunk Landgraf és Bánhegyi vizsgálták az anyagcsere egyes tényezőinek megváltozását. Így vizsgálták az alapanyagcsere, a fehérjék specifikus-