Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1939-08-01 / 8. szám
357 is, hogy a centrális okkluzió megmaradjon. Ha az alábélelést guttaperchával végezzük, a lágy, engedékeny részek fölött csak kicsiny nyomást szabad kifejteni, míg a kemény részeket a lenyomattal természetesen inkább tehermentesíteni igyekszünk, azaz lehetőleg nyomás nélkül hagyjuk. Ennek a szabálynak szem előtt tartása nélkül végzett alábélelések után néha még rosszabb a lemez fekvése, mint azelőtt. Sears szerint a főrágónyomás a kisőrlők és az I. nagyőrlő tájékán érvényesül, ennek megfelelőleg a lenyomatvétel végső szakaszában erre a területre jusson a legnagyobb nyomás. Ha az alaplemezre, melyet alá akarunk bélelni, vékony réteg viaszt helyezünk és megmelegítve összeharaptatunk a beteggel, a viaszréteg csak ott marad meg, ahol nem pontos a lemez fekvése. Azokon a helyeken, hol nincs viasz vagy csak egészen vékony, fúróval a lemezből elveszünk, hogy az alábéleléshez, a lenyomatanyag számára helyet teremtsünk. Ezután az alaplemezre vékony réteg gipszet, vagy pastoplastot teszünk és ezzel vesszük összeharapáskor a lenyomatot, közben a beteg funkciós mozgást végez. A viaszlemezzel a széleket is megvastagíthatjuk, vagy kissé meg is emelhetjük, magasíthatjuk. Amilyen fontos a lenyomatvétel, époly gondossággal kell végezni a laboratóriumi munkát is, hogy a fogfelületek érintkezése meg ne változzék. Igen pontosan záró beágyazocsészéket szabad csak használni, de még akkor is változhat az okkluzió függőleges irányban. Ha a küvettát hirtelen, nagy erővel zárjuk, a fogak belenyomódhatnak a gipszbe. Az olajos paszták használata különösen előnyös azon esetekben, mikor csak igen vékonyan akarjuk a lemezt alábélelni, mert a paszta vékony rétegben is jól tapad a lemezhez, nem keveredik és oldódik a nyálban, mint a híg gipsz és így igen hü másolatát adja a nyálkahártya felületének. Ez főleg az alsó állcsontban fontos, hol legtöbbször nem tudjuk az alábéleléshez szükséges lenyomatot gipsszel venni, míg a felső állcsonton néha lehetséges. Minthogy az állcsontmozgások tökéletesen csak háromdimenzionális, drága, nagy artikulátorokban utánozhatok, az artikulátorok kérdése nem tud nyugvópontra jutni, mert a költséges és nehezen kezelhető külföldi készülékek a gyakorlatban nálunk nem tudtak elterjedni. Viszont mégis kívánatos volna, hogy a beteg a műfogakkal megszokott rágómozgásait tudja végzeni, melyek az ízület mechanizmusának, a fejecspályának legjobban megfelelnek, mert így a protézis viselője rövid idő alatt meg tudja szokni a pótlást. A müfogak rágófelületeinek automatikus becsiszolása az artikulátorban és a szájban megkönnyíti ugyan a porcellánfelületek elcsúszását artikuláció közben,
