Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1939-01-01 / 1. szám
30 hogyan juthat legbiztosabban célhoz és hogyan segíthet a fogpótlásra szoruló betegeken. Teljesen gyakorlati alapon, saját tapasztalataink alapján, néhány gyakorlati megoldásból akarunk a megfelelő indikációk alapján történő munka előnyeire rámutatni. A praxisban igen gyakran adódnak elő protétikai esetek, amikor különösen a vidéki gyakorlatban kartársaink teljesen a saját erejükre vannak utalva és hibás javalatokból kiindulva, nem tudnak a betegnek megfelelő protézist készíteni. Ilyen, a gyakorlatban sokszor előadódó eset például a következő: A foghíjas egyénnek az alsó vagy a felső állcsontban még néhány foga megvan, míg a szembenfekvő, felső vagy alsó állcsontban fogazata teljes, vagy hídpótlásokkal látható el. Gyakoribb az az eset, mikor az alsó természetes fogazat megtartott, míg a felső állcsontban csak 1—2 fog maradt meg. Ilyenkor a betegek gyakran ragaszkodnak a felső állcsontban még meglévő néhány foghoz és arról nem szívesen mondanak le. Példaképpen álljon a következő konkrét protétikai feladat: Az alsó teljes természetes fogazattal szemben a felső állcsontban a két második nagyőrlőfog van csak meg, eléggé szilárd és megtartható. Hogy ez protétikai szempontból milyen lényeges még a lenyomatvételi eljárás megválasztása szempontjából is, a következőkben részletesen fogjuk ismertetni. Fontos volna a gyakorló szempontjából, hogy mikor kell, vagy lehet az ilyen fogakat megtartani, kell-e rá borítókoronát helyezni, milyen beállítás a legmegfelelőbb, stb. Erre a kérdésre vonatkozólag azonban például a kiválónak elismert Scheff—Pichler tankönyv IY. (protétikai) kötetében 566 oldalon 546 illusztráció mellett semmit sem találunk, holott e műben nem csupán a teljes fogpótlás kerül tárgyalásra, hanem L. Köhler a könyv utolsó nagy fejezetében 48 oldalon számos ábrán foglalkozik a részleges protézis munkamenetével, tervezésével is és például a gyakorlatban csak igen csekély jelentőségű csúsztatok és izületes kapcsok is részletesen le vannak írva. A hajba jutott vidéki kartárs ilyenkor hiába keres útbaigazítást, és sokszor úgy látja, hogy a tankönyvekben lefektetett magas tudomány gyakran igen távol esik a gyakorlattól és az állcsontmozgásokat és csüosökokkluziót ábrázoló geometriai diagrammokból neki kevés haszna van, mikor egy betegnek a tankönyv tanulmányozása alapján sem tudott használható protézist készíteni. Elkészítve a fogpótlást, a meglévő egyetlen őrlőfogat, mely kifelé dőlt, borítókorona felhelyezése nélkül kapocstartó fognak használta fel, azonban a kész protézis nem marad a helyén, a lemez a t'ámfoggal ellentétes oldalon mindig lecsúszik helyéről. Ha a kapcsot megszorítja, a protézis még inkább lebillen, egy pillanatig sem marad
