Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1939-01-01 / 1. szám
25 hasonlítja őket: „A zománcszerv dermoid eredete kétségen kívül áll; a bőrnek, illetőleg a takhártyának származéka lévén, fogékonyságának is hasonlónak kell lennie. Amint tehát a bőrön tüzfoltok, egérvagy békajegyek támadnak egy gyorsan átvonuló megrázkódás következtében, szintúgy támadhatnak a zománeszervben is bizonyos változások. Ezen felfogás szerint az érdesség a zománcz szülemjegyének volna nevezendő (naevus encausti).“ Álképlet okozta fogazati eltorzulásról közöl egy érdekes esetet: „Előfordulnak még más kóros állapotok is, melyek a sorzat rendét megzavarják, de azokban a csontszövet heterolog gyarapodása a rosz-indulatuság veszélyeivel párosul, így a csontráknál. Balassa irtotta ki 1858-ban koródáján egy szatmárvárosi iparos szájából; sebe szerencsésen begyógyulván, én akkor a hijányt hyppopotam-készülékkel pótoltam ki. 1864-ben gyógyonczunk ismét Pestre jővén, nagy megelégedéssel nyilatkozott egészségének teljes jóvolta felől, mely alkalommal előbbi készülékét vulcaníttal cseréltem fel.“ Barna, mint azon időben minden fogorvos, saját technikai laboratóriumot tartott. Vezetője Arnstein-Árkövi Márton volt, boldogult Árkövy József professzorunk édesapja. A fiatal Árkövy már orvostanhallgató korában bejáratos volt ebbe a laboratóriumba, sőt Barna rendelőjébe is. Itt érlelődött meg az az elhatározása, hogy ő is fogorvos lesz. Barna igen megkedvelte a szép és eleveneszű, minden iránt érdeklődő medikust és később, amikor visszavonult a gyakorlattól, sok fogászati folyóiratát és könyvét Árkövynek ajándékozta. Ezzel az ajándékkal vetette meg Árkövy későbbi nagy szakkönyvtárának alapját. Mikor 1908-ban megnyílt az egyetemi stomatologiai klinika, ezt a könyvtárt a klinikának ajándékozta. Iszlai halála után, 1902-ben, az állam megvette örököseitől az ő ugyancsak értékes fogászati könyvtárát a klinikának. E két nagy tudós könyvtárából és a klinikai igazgatók folyó vételei útján keletkezett a stomatologiai klinikának mai, európai viszonylatban is páratlan szakkönyvtára. A fogkőről sokat ír Barna tankönyvében: keletkezéséről, fajtáiról, ártalmairól, eltávolításáról. Komoly szájbetegségnek tartja. Keményen ostorozza a „csavargó fogászokat és nyeglészeket“, akik savakkal olvasztják fel a követ és a kővel együtt a fog zománcát is. A tisztításnak szerinte sarkalatos elve a fogak környezetének épségét helyreállítani. Ezt a következő esettel példázza: „A fogkő gondos leszedése az íny kórosságának legtöbb eseteiben bámulatos gyógysikerre vezet, minden más gyógykodást feleslegessé tesz és többet ér valamennyi (sói disant) foghúst erősítő s
