Fogorvosi szemle, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1939-03-01 / 3. szám

114 ról se feledkezzünk meg, amelyek minden korban elvégzik a sülyesztő, distalis harapásnál pedig a csúsztató elmozdítást, hogy ezáltal minél több fog, lehetőleg az összes frontfogak találkozzanak egymással arti­­culatióban. Hangsúlyozni kívánom azonban azt, hogy egymagában orthodontiai kezelés sem vezet célra, előfordulhat ugyanis, hogy nor­mális occlusio mellett is kifejlődik paradentosis megfelelő constitutio­nalis adottság mellett. Jó occlusióval, jó articulatióval, jó általános egészségi állapottal rendelkező és nyugodt, harmonikus lelkű egyének­nél azonban nem igen lát tam még párádén tusi st. Csak abban az esetben alkalmazhatunk helyes prophylaxist va­lamely betegséggel szemben, ha annak okait ismerjük. Éppen ezért csupán akkor tudjuk majd a paradentosist igazán jól kezelni, ha a megbetegedés tünetcomplexumának lényegével teljesen tisztában le­szünk és az előidéző okok, az aetiologiai momentumok is világosan áll­nak majd előttünk. A paradentosis kezelésének tanulmányozásakor kitűnik, hogy milyen nagy határozatlanság és bizonytalanság van ezen a téren; ahány fogorvos, annyiféle kezelést alkalmaznak. Egységes módszert kellene kidolgozni, pontos irányt kellene adni a legújabb eszmecserékből leszűrt, consequentiáknak megfelelően a paradentosis gyógykezelését illetőleg. Nyomatékosan szeretném tehát felhívni kartársaim figyelmét arra a tényre, hogy minden igyekezetük kárba fog veszni a paradento­sis kezelésénél, még ha a legkitűnőbb helyi és általános gyógyítóeszkö­zöket alkalmazzák is, ha megfeledkeznek a paradentosis terápiájának egyik legfőbb feltételéről, a sztatikái egyensúly helyreállításáról, amit nem az extractio alkalmazása, hanem a hibás helyzetben levő fogak­nak idejekorán véghezvitt helyrehúzása vagy tolása és az új helyzet­ben való rögzítése által oldhatunk meg sikeresen, az ismert egyéb gyógymódok egyidejű alkalmazása mellett. Le Tőle de I’orthodontie dans la thérapie de la paradentite. Keférendaire orthodontiste qui pratique aussi comme stomatologist« s’oc­­eupe du point de vue orthodontique de l’entité et du traitement de la paradentite. Elle accentue que les anomalies occlusives peuvent jouer un rőle impor­tant dans les causes amenant la paradentite puisque parsuite des differences de c.hargement naissent dans le paradentium des troubles ;de circulation de sang dont ia consequence est le läehement la migration et la perte prematurée des dents. Elle fait connaitre les conditions qu’on doit créer dans l’intéret de la ces­sation des differences du chargement de la denture et dans le but du rétablisse­­ment de l’équilibre statique. Elle trace ces ingérences orthodontiques dont l’exe­­cution est extrémement importante du point de vue du détoumement de la nais­­sance de la paradentite et dp la guérison de la paradentite dejá développée.

Next

/
Thumbnails
Contents