Fogorvosi szemle, 1938 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1938-02-01 / 2. szám
89 és ételpép, amely bomlás következtében kellemetlen szagot adhat a protézisnek. Természetes, hogy ezt elérendő, az anyagot egész fényesre kell kicsiszolnunk. Legnagyobb jelentőséget ezen anyagnak a rosszul ülő és tapadó protézisek alábéleléssel való megjavítása szempontjából tulajdonít. A protézis nyálkahártyán fekvő részeit vésővel és fúróval megérdesítve, a megfelelő színű Platexet forró késsel rárétegezzük. Szükséges, hagy ilyenkor az anyagot jól átmelegítsük, ügyelve arra, hogy azért meg ne pörkölődjék. A szájpadi rész teljes befedése után a protézis széleire rózsaszínű Platexet helyezünk, amely különösen jól alakítható. Az így előkészített, alábélelt fogsort két percre 70° C. hőmérsékletű vízben melegítjük, majd a beteg szájába helyezve néhány percig beszélő- és rágómozgásokat végeztetünk. Kifejezett rágómozgások elérése céljából ajánlatos egy darab gummit rágatni a beteggel. A száj- és izomműködés néhány perc alatt a Platex alébélelésbe belerögzíti az állcsontot borító nyálkahártya és az áthajlási redő pontos lenyomatát. Ha szükséges, javíthatunk rajta még úgy, hogy hozzá teszünk, vagy elveszünk belőle. Az eljárást gyorsíthatjuk azáltal, hogy a beteggel gyakran öblíttetünk meleg vízzel. Amint az alábélelt fogsort a szájból eltávolítottuk, langyos gipszpéppel fedjük be, majd a gipsszel telt beágyazó csészében begipszeljük, mely művelet után azonnal vulkanizálhatjuk. A protézisnek a kazánból való kivétele után láthatjuk, hogy a Platex az eredeti kaucsuklemezzel bennsö összeköttetésbe jutott és elegendő a protézis lemosása és gyengéd átkefélése, hogy újból iszájbahelyezliető legyen. Az így alábélelt fogsorok — még az alsók is ■—• jól ülnek, jól tapadnak, felfekvéseket csak igen ritkán okoznak. Elvégezhető az alábélelés melegvíz használata nélkül is, pusztán csak láng fölötti melegítéssel. Ennek előnye, hogy nem kerül az egész fogsor 70 fokos vízbe, nem görbülhet el. Különösen vékony lemeznél fontos ez. Ezenkívül megóvjuk a beteget attól a kellemetlen körülménytől is, hogy ilyen nagyon átmelegített fogsort legyen kénytelen szájába venni. Ha szükség van arra, hogy egyes helyekre újabb Platex-Téteget vigyünk rá, annak tapadását csak úgy érhetjük el, ha a nyálat a fogsorról lemossuk, majd alkohollal leszárítjuk és az újabb réteget így rakjuk rá. Egy esetben előfordult, hogy a beteg hat hétig viselt vörös kauc.sukból készült protézist, mely a szájpad nyálkahártyáját izgatta és égető érzést okozott, valószínűleg a vörös kaucsufe cinóbertartalma miatt. Ezt a protézist a szerző fekete Platex-szel bélelte alá, mire a fentebb említett jelenségek megszűntek. Igen jó szolgálatot tesz a Platex olyan teljes felső protézisek megjavításánál, melyeknél a lemez tapadását a hiányos széli záródás csökkenti. Ilyen esetben rózsaszínű Platexből készített hengert helyezünk a protézis előkészített széleire, a lágy szájpad felőli szélére pedig 1 mm. vastag, 2 mm. széles vörös Platex-csíkot helyezünk. A megmelegített protézist a szájba helyezve, a beteggel ugyanolyan mozgásokat végeztetünk, mint funkcionális lenyomat vételénél. Ezután a begipszelés és vulkanizálás következik. Figyelmet igényel a Platex-szel alábélelt protézisnek a szájból való eltávolítása, mert erőszakos kivétel esetén a Platex deformálódhat, ami a széli záródást károsan befolyásolja. Ha az eltávolítás nehéz, egv-két csepp vizet fecskendezünk a nyálkahártya és a protézis határára, mire a protézis legtöbbször könnyen eltávolítható. Úgynevezett részleges alábélel ést végezhetünk akkor, ha a részleges protézist viselő egyén egy vagy több fogát elveszíti. Tlven esetben kozmetikus szempontból az extractio után nem várva be a gingiva és alveolus gyógyulását, a