Fogorvosi szemle, 1937 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1937-11-01 / 11. szám

543

rón szeretett családjáról volt szó. Családján, szaktudományán kívül még csak a könyveket szerette igazán. Könyvtárára áldozta minden felesleges fillérét, s a legnagyobb örömet neki egy ritka könyv, egyegy unikum megszerzése okozta. Könyvtárát áhítatos tisztelettel szerette, úgy ment be, mintha templomba lépne. Ezenkívül a művészet szakértő barátja volt, sok szép műkincs, különösen porcellán díszítette tudós tanárhoz méltó lakását. Magam sokszor élveztem könyveinek, műtárgyainak mutogatása közben lelkes magyarázatait. Büszke voltam arra, hogy könyvtára számára, ha nem is értékre, de terjedelemben a legnagyobb és legkisebb könyvét én ajándékozhattam neki. Tálán kevesen tudják róla, hogy szépen zongorázott, de csak a classicus zenében talált gyönyörűséget, hasonlóan nagyszerű barátjához Farkas Gézához.

A tudóst igazán méltatni e szűkreszabott sorokban szinte lehetetlen s e helyen csak annyit, hogy szaktudományának világszerte elismert írója volt. Munkásságával hírt, dicsőséget szerzett klinikánknak, karunknak, Hazánknak. Tudományos műveinek se szeri se száma. Az alapos konzervatív tudósnak volt a mintaképe, aki a nagyhangú elméleteket, újításokat mindig csak a legnagyobb kritikával fogadta el, adta tovább és csak akkor, ha kutatásaival megerősíthette azokat. Tanító volt testestöl-lelkestöl, aki magából, mint bőségszaruból öntötte a tudnivalót, s aki a tudást olybá tekintette, mint a szeretetet: mentői több felé osztotta, mentői többnek juttatott belőle, annál több nmradt neki. Kitűnő előadó, aki előadásait érthető, tiszta, világos nyelven és érdekesen tartotta. Néha oly lendülettel magyarázott, hogy egyetemi előadásait hallgatva azt kérdeztem egyszer tőle, talán haragszol hallgatóidra, hogy olyan nagy hangon szinte haragosan magyarázol? Nevetve mondta, dehogy, megfeledkeztem a hallgatóságról, csak önmagámmal vitatkoztam.

*

MORELLI GUSZTÁV dr. magántanár, a Magyar Fogorvosok Orsz. Egyesületének elnöke:

Az 1900/901-es tanév nyári semesterében hallgattam Árkövy prof. fogászati mütéttani kollégiumát. Egyik órán a fájdalmaktól eltorzult arcú nőbeteg kerül bemutatásra. Heveny periodontitis a jobb felső szemfogon. Extractio javait. A professzor a foghúzást be akarja mutatni és behívja Szabó dr. tanársegédet. Élénk taglejtésű, csinos fiatal, sötét hajú és szemű ifjú jön be. Akkoriban fájdalomcsillapításról szó sem volt. Borzadva a lattandóktól, behunytam szemem, de egy villámgyors mozdulatára az ifjú tanársegédnek, a villogó fogó-5»