Fogorvosi szemle, 1937 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1937-01-01 / 1. szám
10 Feltétlen szükség lesz állcsontsérültek segélyhelyére, ahol megfelelő tartós, ideiglenes, sőt végleges rögzítősínek alkalmazásával lehetővé tesszük, eme hosszú gyógyulási időt kívánó sérülteknek a hátország intézeteibe való szállítását. (Dr. Inovay: Fogorvosi Szemle, 1936. 5. szám.) A szövődmény nélküli állcsonttörések aránylag igen egyszerű eszközökkel tökéletesen rögzíthetők és gyógyíthatók. Mivel az állcsonttörések átlag 50%-a szövődmény nélküli, elég nagyszámú eset akad, amit a gyakorló fogorvos is tökéletesen elláthat. All csőn tt örések kó rism éj e. Az esetek nagyobb részében a törés könnyen felismerhető. A felső állcsonton rendellenes mozgathatóság egyes fogakon, illetve fogcsoportokon. A letört fogmedernyúlvány, vagy állcsontrész fogakkal együtt való lesüllyedése és rendellenes mozgathatósága szintén jól észlelhető. Az alsó állcsont kétszeres törésénél (ez a gyakoribb) a tört állcsont erősen dislokálódik a szájfenék izomzatának lefelé húzó hatása következtében. A fogsor zárásánál a sérült oldalon az articulatio hiánya, a tört résznek az alsó állcsonton néha 1—2 cm. lesüllyedése keletkezhetik. A törés helyén a lágyrészek nagyfokú duzzanata állhat elő. Kiterjedt vérömlenyek és nagyobbfokú defectusok a száj nyálkahártyáján. Felső állcsonttörésnél orrvérzés jelentkezhet, ami a Highmore-üreg sérülésének jele. A fülből jelentkező vérzés legtöbbször koponyaalap törését jelenti. Ugyancsak gyakori az alsó szemhéjon fellépő nagyobbfokú vérömlenyképződés, a felső állcsont törésénél. Jellemző és életveszélyt jelentő tünet az alsó állcsont felhágó szárának, vagy az állkapocs fejecsének kétoldali törésénél, az állkapocs hátrasüllyedése. A szájfenék izomzata nagy erővel húzza le és hátrafelé a tört állcsontot és a következményes oedema, valamint a garatfalnak fekvő és a gégefőt elzáró nyelvizomzat a felső légutaknak súlyos, halálos kimenetelű elzáródását idézheti elő. Kettős, illetve kétoldali állkapocstörésnél a dislocatio a vertikális síkban mutat eltérést. A tört rész rendesen nagyfokban lesüllyedt úgy, hogy ez a fogsor vizsgálatánál könnyen észlelhető. (1. ábra.) Egyoldali condylus és angulus tájéki töréseknél a horizontális Síkban lép fel nagyobb dislocatio, a vertikális eltérés sokszor jelentéktelen. Mindig a törési oldal irányában tolódik el az állkapocs. A gyakorlatban azonban elég nagy számban adódnak olyan esetek is, ahol fennálló állcsonttörés mellett a fenti tünetekből semmit sem észlelhetünk. Bár az állkapocs teste szétválik, az épen maradt periosteum rögzítheti a törvégeket. A törési vonal oly alakú (csipkézett
