Fogorvosi szemle, 1937 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1937-01-01 / 1. szám
2 időben 60%-kai emelkedett, ügy a beteg, mint az orvos részéről egyaránt örömmel kell üdvözölni az új intézményt. A szájüregi rákos elváltozások malignitását emeli azok fokozott recidiv hajlama, ami az eddigi gyógyulási eredményeket lényegesen befolyásolta. így Denk a nyelvrák műtétéi után csak 18—20%-os, Dollinger, Eiseisberg, Kocher csak 10%-os késői gyógyulást tudott felmutatni. Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a szájüregi rák már korai megnyilvánulási szakában is a környi nyirokképleteket igen hamar infiltrálja, ami a recidivákat, áttéteket s így a folyamat terjedését érthetővé teszi. A fenti megállapítást alátámasztja Reichenbach megállapítása is, aki szerint a szájüreg rosszindulatú daganatai 50—60%-ban inoperábilisak. A szájüregi képleteknek (nyelv, szájfenék, pofa, szájpad, garat, tonsillák) bő nyirokérhálózata folytán csakhamar a szomszédos nyirokutak a megbetegedés körébe kerülnek és ezért gyakran látjuk, hogy aránylag csekély elsődleges góc mellett már igen kiterjedt nyirokáttétek állanak fenn. Küttner és Pólya anatómiai vizsgálatai meggyőzően bebizonyították a szájképletek, a nyelv dús nyirokeres kapcsolatait. A szájüregi képletek rákos megbetegedésének gyógykezelése a korai szakban sebészi, később az ú. n. konzervatív kezelés körébe tartozik. Éles határt vonni a radikális és konzervatív therápia alkalmazása között nem lehet, mert mindig az esettől függ annak eldöntése és a sebész, radiológus együttes véleményéből alakul ki. Miután a rák már korai stádiumában sem lokalizált megbetegedés, emellett a nem teljesen eltávolított daganatok sugaras kezeléssel kevésbbé hozzáférhetők, mint a késsel nem érintettek, s továbbá a műtét utáni recidivák sokkal rosszabbul reagálnak a sugaras kezelésre, mint az elsődleges tumorok, célravezetőnek látszik a konzervatív therápiának mind nagyobb tért átengedni. A konzervatív therápiának lényege a sugaras gyógykezelés, mely a rádium- és röntgensugaraknak a daganatsejtekre gyakorolt hatásán alapul. Általában röntgenbesugárzás nagyobb terjedelmű elváltozások kezelésére alkalmas, vagy olyan esetekben fordulunk inkább a röntgensugárhoz, amikor a besugárzandó daganat igen közel fekszik a csontfelszínhez. Kisebb, körülírtabb daganatok sugaras kezelésére, melyeket még elég lágyrész választ el a csontos alaptól, inkább a rádiumot választjuk. Ugyanis a loealisan alkalmazott rádium a csont másodlagos sugárzása következtében csonthártyaelhaláshoz vezethet, amit természetszerűleg a corticalis csontlemez elhalása, vagy lassú kilökődése követ.
