Fogorvosi szemle, 1937 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1937-02-01 / 2. szám

88

dolog —, kötelességünk a paciens bemondásának helyességéről meg is győződni, mert az általunk valamely festőanyaggal megjelölt eredeti fejecsállásunk ilyenkor alig vagy csak keveset változott meg és így feltehetjük (de erre meg nem esküdhetünk), hogy ezen állás a régi, illetve eredeti egyéni okkluziós állással valószínűleg, vagy mondjuk ki bátran és őszintén, talán összeesik.

Mindenesetre — és ez természetes is — tapasztalataink szerint (de ehhez tapasztalat sem kell!) jobb alacsonyabb sáncokat készíteni, mint magasabbakat. Igaz, hogy így vétünk az esztétika ellen, de egy fogatlan embernél bizony nem az a fontos, hogy nem lesz olyan nagyon szép, fődolog, hogy a kész protézisekkel jól tudjon majd rágni.

Miután tehát így a sablonok helyes (?) magasságát, illetve az egyéni helyes, inkább megfelelő beállítást elvégeztük, valamely módon nemcsak beállítanunk kell a helyes és egyéni okkluziót, hanem rögzítenünk is kell azt.

Ezen cél elérése érdekében sok „műfogást“ eszeltek ki. Némelyik túlságosan briiszk — pl. az áll hátralökése nyelés után —, de egyúttal abszolúte értéktelen is, mert a paciens akaratán kívül úgy reagál e goromba fogásunkra, hogy akaratlanul is a kezünket állával igyekszik eltolni, ami neki legalább részben sikerül is. Egy másik „műfogás“ pl., hogy a páciens a nyelve hegyével érintse a felső sablonlemez hátsó szélét és csukja a száját és nyeljen! Ki tudja ezt megcsinálni? Én igen, de kívülem hányán?

Szép dolog a Gysi-féle okkluziós meghatározás; de ahhoz — ha nem is költséges, de mégis — bizonyos felszerelés kell: a patkó, a rúgós szegecs, aztán a dolog nem is olyan egyszerű, és miért használnék, ha van ennél egyszerűbb és talán legalább is annyira megbízható eljárás.

Van t. i. egy végtelenül egyszerű és feltétlenül megbízható eljárás. Ez abban áll, hogy a páciens kényelmes ülőhelyzetben fejét mélyen a mellére hajtja, míg áliával mellkasát nem érinti.

Fiziológiailag mi történik ekkor?

Az állkapcsot hátrahúzó izmok önkéntelenül működésbe lépnek, az illető mintha félne attól, hogy az állkapcsát elejti, vagy mondjuk, hogy fél attól, hogy az leesik, az állkapocs az áhított okkluziós állásba lép és addig marad ezen helyzetben, míg a páciens fejét lehajtva tartja.

Még egy másik, ezen óhajunk teljesülését előmozdító folyamat indul meg. A fej lehajtása következtében az a benyomásunk, mintha