Fogorvosi szemle, 1936 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1936-02-01 / 2. szám

78

A Na HCO3 gátolja a kötést s ezt ellensúlyozza a magnesiumehlorid, amelynek igen erős kötőképessége van. Utóbbi egyébként lúgosán disszociál.

A pulpaüreg fertőzött ség ének a megállapítása.

Azzal mindig tisztában kell lennünk, hogy a már fertőzött gyökércsatomát sterillé tenni alig tudjuk. A gyakorlatban meg kell elégedni azzal, hogy a baktériumokat hatástalanná tesszük Az a kérdés, hogy ez a helyzet mikor áll be és mikor tekinthetjük a gyökeret tömésre alkalmasnak. Az amerikai iskolák előírják, hogy gyökérkezelésnél a vattabennéket mindig meg kell vizsgálni bakteriologiailag s csak akkor szabad gyökeret tömni, ha a tenyésztési' eljárás negativ eredményt mutat. Mi még nagyon távol vagyunk a gyakorlatban ettől a mindenesetre legmegbízhatóbb kontroli-eljárástól. Eddig a gyökércsatornában levő baktériumokat igyekeztünk chemiai és mechanikai úton hatástalanná tenni s az eredményről úgy győződtünk meg, hogy a gyökérből kivett tampont annak színére és szagára megvizsgáltuk. Eltekintve attól, hogy ez a vizsgálódás, szagolgatás a betegek előtt is sokszor visszatetsző (előfordult már, hogy a beteg orrát fintorgatva barátságosan a kezemre ütött emiatt), egyáltalában nem megbízható vizsgálati módszer. Bűzös szagot csak gangraenás, genyes fogaknál érezhetünk, viszont pulpitiseknél a szagtalanság nem jelent változást. Más vizsgálati és ellenőrző módszert kell keresni, amely a baktériumok jelenlétét, illetőleg virulentiáját ezek specifikus sajátságainál fogva gyakorlatilag érzékelteti.

Abból a tényből kiindulva, hogy a pulpa megbetegedéseinél a savképző baktériumok dominálnak, tehát virulens esetben a savképzés mindig fennáll, a savak jelenlétének kimutatásában véltem újabb vizsgálati módszerhez jutni, ami megfelelő indikátorokkal mindig lehetséges. Ilyen indikátor pl. a phenolphthalein, methylorange és a lakmusz. Részben elméleti, részben pedig gyakorlati megfontolások alapján legmegfelelőbbnek látszik a lakmusszal való vizsgálat. Michaelis szerint methylorangenál kb. pH = 4, lakmusznál pH = 7 és phenolphthaleinnél kb. pH = 7.4, amidőn a színváltozás beáll. Tehát pl. a phenolphthalein oldata pH = 7.4-nél is savanyú reactióba megy át (a piros szin elhalványodik), holott itt a pH érték bázikusnak felel meg. A lakmusz ellenben kb. 7-nél mutat színváltozást, tehát akkor, amikor valamelyik irányból a folyadék eléri a neutrális állapotot. A savfokot természetesen a lakmusz nem mutatja meg, bár a színváltozás élénkségéből tudunk következtetéseket levonni. Számunkra teljesen elegendő, ha a kék lakmusz a vizsgálatnál megvörösödik, mert