Fogorvosi szemle, 1935 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1935-10-01 / 10. szám

652 tézis billenőse a támasztó vonal körül. Meg nem lazult fogak minden további nélkül bevonhatók az alátámasztásba, meglazult fogaknál a terhelés rágós nyél­lel csökkentendő. Az alátámasztás következtében a fogakra ható rágónyomás ne billentse azt. E cél eszközei: a rágófelszínen lévő ütköző meghosszabbítása a fogközépig, második ütköző alkalmazása a támfogak ellenkező szélén, az ütköző kiterjesztése az egész rágófelszínre, stb. Ferdén álló fogakra az alátámasztás úgy alkalmazandó, hogy a rágónyomás felegyenesítse, vagy legalább ne fokozza a dőlést. Ennek eszköze az, hogy az ütközőt a fog magasabban álló szélére kell alkalmazni. Az aproximális ütköző mellékesen még az ételmaradékok bepréselő­­dését is akadályozza a fog és a fogpótlás közé. Ügy kell a protézist alátámasz­tani, hogy a rágónyomás sem billentést, sem a protézis forgását ne idézze elő. Ha az egész protézis nem támasztható alá mindenütt mereven, úgy a nem mere­ven alátámasztott nyeregrész a mereven alátámasztott résszel rugalmasan kö­tendő össze. b) Mereven. A merev elhorgonyzás eszközei: rágófelszíni ütközők, fedőkapcsok és gyökérborítók, tovafutó támaszok, tovafutó kapcsok és Elbrecht-sín. c) Búgózóan. A nyereg és kapoosváz közötti rugós összeköttetés inkább a kapocsnyélbe, mint a kapocskarba helyezendő. A rugós összeköttetés a nyeregrészeket csak akkor nyomja a nyálkahártyához, ha működés közben van. Nyugalmi helyzetben a rúgós nyelek ne engedjék a nyeregrészeket a nyálkahártyára. A rugalmas részek alakítása és méretezése a rugalmassági törvények szerint történjék. (Keresztmetszet.) A protézis elhorgonyzása. Feladatuk szerint megkülönböztetünk: rugalmas tartókapcsot, melynek kapocskarjai a legnagyobb koronakerület alatt feküsznek, továbbá merevítő és lökéselosztó kapcsokat, melyek a legnagyobb koronakerülethez nyomás nélkül hozzáfeküsznek. Egy protézis megerősítéséhez két kapocs is elég, ha a támfoga­­kat összekötő vonal a fogpótlás közepén megy át, de tanácsos a jobb elhorgony­zás elérésére és a vízszintes erők kedvezőbb elosztására, továbbá a maradékfoga­zat merevítésére több kapcsot alkalmazni. A kapcsoknak nem feladata olyan húzó igénybevételeknek ellenállni, melyek a protézis billenése által jönnek létre. A kapocsváz a maradékfogazaton működés közben mozdulatlanul feküdjön. A végnyergek, vagy közötti nyergek kikerülhetetlen elmozdulásai a kapcsokkal, vagy rúgós összeköttetéssel egyenlítendők ki. A skeletálás, mely a fognyakakat szaba­don hagyja, két- vagy többkarú kapcsokat követel meg. A kapocstest a fog leg­nagyobb kerületén, a rúgózó kapocskarok alámenő részeken feküdjenek. A ka­pocs a fogakra vonalszerűén és ne lapszerűen feküdjék fel. Vigyázni kell a kapcsok fogat elmozdító működésére. Helyesebb a tartókapocs szögletes kialakí­tása (Gillet-alak), mint a diagonális alak. A kapocskarok és kapoesnyelek ne blokirozzák a fog közötti rést. Kozmetikai okból a frontfog táján az oralis kapocskar tekint distal felé, míg a vestibularis mesialis irányba mutat. Mer évit és. Minél kisebb a maradékfogazat ellenállása a rágóigénybevétellel szemben, annál inkább merevítendő. A merevítés eszközei: az összes protézisrészek, melyek oly közel feküsznek a fogakhoz, hogy mozgási szabadságukat legalább a víz­szintes síkban felfüggesztik. A maradékfogazat vízszintes merevítését kielégí­tően létrehozza a kapocsváz, fix merevítőszerkezet (összeforrasztott koronák,

Next

/
Thumbnails
Contents