Fogorvosi szemle, 1935 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1935-01-01 / 1. szám

31

vagy két fog hossztengelyével halad párhuzamosan a törésvonal. Például a maxilla processus alveolarisának totális haránt lerepedésénél.

Volt például egy betegem, aki fájós fogának kezelése miatt keresett fel és vizsgálat közben előadta, hogy évek óta kezelik trigeminus neuralgiája miatt, amiben egy baleset óta szenved. Annak idején alaposan megvizsgálták és megröntgenezték, de az állcsonttörés fennállását teljesen kizárták. Én az anamnesis végső conclusiójában nem nyugodtam meg és koponyaröntgenfelvételt csináltattam róla. Ennek alapján megállapítottam azt, hogy az illető maxillája a baleset alkalmával a metszőfoggyökerek fölött haránt irányban elrepedt, amit annak idején nem vettek észre és nem is kezeltek.

Ebben a stádiumban természetesen már nem tudtam segíteni, de hogy a panaszokat a kellő időben való megfelelő kezelés elmulasztása okozta, ahhoz nem férhet kétség.

Fenn említett esetből egy fontos következtetést vonhatunk le, amit egy példával is illusztrálhatok:

Sz. I. nevű. beteg jelentkezett nálam múlt év decemberében. Panaszában előadta, hogy két nap előtt kerékpárjával megcsúszott a fagyos úton, egy vaskorlátnak esett és arcát erősen összezúzta. Jobb arcán tenyérnyi haematoma, jobb szeme körül erős oedema, a jobb szájzúg mellett pedig 3 cm.-nyi vonalalakú zúzott seb volt látható. A szájvizsgálat azonban mérsékelt szájzáron kívül semmiféle más elváltozást nem mutatott: occlusio, articulatio kifogástalan volt. A röntgenkép december 12-én a 8 mögött a ramus ascendenssel párhuzamosan haladó törvonalat mutatott, egyéb elváltozást azonban nem sikerült a röntgenvizsgálattal megállapítani. Az arc duzzanatának visszafejlődése után a beteg a bal alsó szemfogtáj fájdalmasságáról panaszkodott. A december 29-én készített röntgenfelvétel azonban újra nem mutatott semmi eltérést. A január 7-én végzett röntgenvizsgálatnál ellenben a |3 és |4 közt egy ferde lefutású törésvonalat lehetett látni, ez az állcsonttöréseknél oly gyakori indirect törések csoportjához tartozott.

Az állandó gondos ellenőrzés és megfelelő kezelés mellett a betegnek mindkét törése per primam gyógyult. Ez a példa is azt bizonyítja, az előzővel együtt, hogy az állcsonttörés diagnosztizálása nem tekinthető befejezettnek az első megállapításoknál, mert a későbbi vizsgálatok, minden legkisebb elváltozás vagy panasz figyelembevétele és kivizsgálása után számíthatunk csak valóban jó eredményre. Előfordulhatnak rejtett törések, csontrepedések, melyeknek figyelmen kívül hagyása jóvátehetetlen bajok előidézőjévé válhat.

3