Fogorvosi szemle, 1935 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1935-02-01 / 2. szám
általános felfogás a Ssabó-iskolával szemben, mely a bölcsességfogak retentióját, illetve impactatióját bonyolultabb fejlődéstani zavarokkal (csíra, előtörési pálya, stb.) magyarázza. Nem kevésbbé érdekes része a műnek a prothetika fejezete. „Minden foghijjasság megköveteli a fogak pótlását“ mondja Plenk. Tehát már egyetlen fog hiánya is. A fogpótlások indicatiójának problémájával napjainkig úgyszólván senki sem foglalkozott. Az utolsó néhány esztendőben a német irodalomban, itthon Salamon világították meg a kérdést, különösen szociális vonatkozásai miatt. Plenk egész röviden, de egyszersmindenkori érvénnyel megjelölte a fogpótlások indicatiójának elvét. A hiányzó fogakat elefántcsontból vagy víziló fogából faragott műfogakkal pótolták. Az így készült fogakat pecsétviasszal ragasztották vagy fonalakkal erősítették a szomszédos fogakhoz. A hiányzó fogak pótlására felhasználták az emberi hullák fogait is, sőt az élő ember szájából kihúzott fogak átültetésével is foglalkoztak. Az adó, azaz akinek a fogát kihúzták negyven, az igénylő, akinek a fog átültetett, huszonnégy évnél öregebb nem lehetett. Az átültetett fog gyökércsatornáját arannyal tömték meg. Csak mindig azonos fogat, például jobb felső szemfogat, csak ennek megfelelő helyre szabad ültetni. Ha egymás mellett több fogat kellett pótolni, akkor azt egydarab csontból faragták ki és így egy tagban erősítették a szomszéd fogakhoz. Természetes, hogy a fogaknak ilymódon való pótlását a legújabb kor gazdag technikai ismereteivel bíró fogorvos primitívnek fogja találni. Éppen ezért felemlítjük, hogy a porcellánfogabkal való kísérletezés csak ebben az időben indult meg. Duchateau saintgermain-en-laye-i gyógyszerész 1774-ben készíttette a párizsi Guérard porcellángyárossal az első porcellánfogsort. De Chemant 1790-ben szabadalmaztatta porcellánfogművét és a porcellánnal való fogpótlás csak lassan, hosszú évtizedek múlva ment át a gyakorlatba. A mai értelemben vett fix hidakkal, koronákkal való fogpótlás még újabb keletű s így Plenk ezekről tudomással még nem bírhatott. A mű conservativ fogászati része is hasonlóan primitiv és ma már csak történeti érdekességgel bír. Az egész fogtömési eljárás „dentis plumbatio“ abban merült ki, hogy a szuvas fogak üregét, arany- vagy ólomlemezekkel megtömték. Vannak fogtömők (odontiatri), írja Plenk, akik az ólmot előtérbe helyezik az arannyal szemben, mert vele a szuvas fog ürege „könnyebben megtömhető és tovább tart“. A fogtömés csak a metsző-, szem- és kisőrlőfogaknál indikált, mert ezen fogaknak csak 1 gyökerük van. Különösen helyén való, ha a szuvas fog ürege szűk nyílással bír. Kontraindikált ha az üreg be-108