Fogorvosi szemle, 1935 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1935-02-01 / 2. szám

105

Az izmot egérforma macskának, a visszereket vérereknek, az litereket szélereknek, az idegeket élesztő inaknak, a phlegmonet véres daganatnak, a herpest farkas dagadásnak nevezi. A gyulladás helyett még a sebek tüzességéről, dagadásáról beszél. A nyálkahártyát böröcskének, a szemfogakat kölökfogaknak, az őrlőfogakat zabfogaknak, az epulist az íny dagadásotskájának, a ranulát békának nevezi. Nyelvünk szószegénységével sokszor nem tud megküzdeni és kénytelen idegenből vett szavakkal segíteni magán. A garat-kutasszt torokhoz való drótnak, a száj tükröt szájhoz való stráffnak hívja. Az idegen szavak magyarázására a könyvhöz szótárt fűzött.

A tárgynak kérdések és feleletek formájában való tárgyalása is arra vall, hogy a Manuale Chirurgicum célja elsősorban a tanítás volt. Miskoltzy e célt valószínű el is érte. Könyve évtizedeken át járt kézről-kézre. A sebészek bibliája volt. Fekete Lajos kisújszállási városi tisztiorvos a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók XVIII. győri nagygyűlésére írott értekezésében azt olvashatjuk: „hogy a mű olyan tekintélyre vergődött, hogy reá vitás esetekben hivatkozni szokás volt“. Kétségtelen, hogy a latin és német nyelvet nem beszélő hazai sebészeinknek, vagyis borbélyainknak Rácz Sámuel „Borbélyi Tanításai“ -nak megjelenéséig az egyetlen irányadója, útmutatója volt.

Zurbrucken Mihály.2

A XVIII. században az orvosdoktori cím elnyerése éppen úgy, mint ma, például a jogi vagy a bölcsészeti doktorátus elnyerése, önálló, tudományos munkássághoz volt kötve. A doktori címre pályázónak külön dolgozatot, értekezést, az úgynevezett dissertatiót kellett írni. E dissertatiók közt találtunk többet, melyek a fogászat köréből vett themákat tárgyalnak. Ugyancsak szokásos volt értekezést írni, ha valaki új állását elfoglalta (székfoglaló értekezés). Ilyen székfoglaló értekezés a lőcsei származású Zurbrucken Mihály fogászati értekezése is, melyet akkor írt, mikor a bécsi egyetemről Cremnitz város orvosává hívták meg (1763). Zurbrucken „Odontalgia“ című dissertatiójának egy példánya megvan a Nemzeti Múzeum könyvtárában. Jele: chir. 160. Negyed ív nagyságú, 24 oldal. Címlapján az értekezés címén kívül az ajánlás olvasható, mely oly hűen tükrözi vissza az akkori idők cím- és rangkórságát, hogy már emiatt is érdemesnek találtuk leközölni (1. ábra).

Az értekezés három fejezetből áll. Az elsőben a fogak és az íny bonctanáról, a másodikban a fogfájás okairól, a harmadikban a fog-