Fogorvosi szemle, 1934 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1934-11-01 / 11. szám
763 helyezték és odaállítsa önmagát, a húsból és vérből való embert közénk, a mindennapi esendők közé. Én azt gondolom, hogy ma, amikor azért gyűltünk össze, hogy Sothmanról megemlékezzünk, s őt követendő példaképpen állítsuk azok elé, akik őt nem ismerhették, sokkal helyesebben járok el, ha nem a távolság ködfátyolán keresztül eszményített képet festek róla, hanem a valódi húsból és vérből Bothman-t, az igazi embert hozom ide. Mert az volt ő, igazi ember, akire visszaemlékezve, el tudom hinni az írás szavait, hogy: „a hatodik napon ,az Ür megteremtette az embert a saját képére.” És én azt hiszem, ez a legnagyobb, amit öróla elmondhatók! Tudósnak lenni, művésznek lenni, Cézárnak lenni nagy dolog! de egész embernek lenni, akire az Ür letekintve elmondhatja, hogy „ez az én szerelmetes fiam, akiben énnékem kedvem telik,” ez a legnagyobb dolog, ami a legfőbb, a legszebb és a legszentebb célja lehet az életnek. Nagy színészekre, művészekre szokták mondani, hogy megjelenésükkel egymaguk betöltik az egész színpadot. Azokban a részemre felejthetetlen órákban, amelyeket szerencsém volt Bothman-na.1 együtt tölthetni, éreztem ehhez hasonlóan, hogy: a szín be van töltve. Ahol ö jelen volt, ott nem hiányzott senki és semmi, mert mindent magában egyesített és mindent nyújtott. Az a szelíd harmónia, az az örökös derű, ami róla és belőle sugárzott, mindig valami végtelen megnyugvással töltött el. Ha rátekintettem, egy pillanatra mindig ismét gyermek lettem, eltűnt előlem a nagynevű professzor, az elismert tudós és csak az egyszerű ember, a szerető atyai jóbarát állott előttem, aki a fejemre teszi a kezét és attól minden jó lesz, minden meggyógyul, ami fáj. Mélyen Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Bothman-ról való emlékezés során megemlékezhetnék arról az áldozatos munkáról, amellyel úgyszólván semmiből teremtette meg a Poliklinika fogászati osztályát, mely egyik legszebb és mindenekelőtt legjobbhírű fogászati ambulantiája volt az akkori Nagy-Magyarországnak. Megemlékezhetnék arról a tudományos munkásságról, melynek oroszlánrésze volt abban, hogy a magyar fogászat olyan jelentős szerephez jutott a fogászati tudományoknak a múlt század utolsó évtizedében történt hatalmas evdlutiójában és amely munkásság intemationalis vonatkozásban is olyan jócsengésűvé tette a Bothnum-nevet. Megemlékezhetnék a kari összetartás kifejlesztésében szerzett érdemeiről, melynek egyik legszebb eredménye a fogorvosok egyesületbe tömörülése volt. Megemlékezhetnék róla, mint kiváló paedagogusról, kinek tanítványai az országban szerte-széjjel, sőt az ország határain túl is megbecsülést szereztek a magyar fogorvosi rendinek. Megemlékezhetnék az önzetlen jóbarátról aki sohasem kért, mindig csak adott és segítő jobbját mindig odanyújtotta, ahol arra éppen a legnagyobb szükség volt. Megemlékezhetnék a gondos és szerető családfőről, aki hitvese és gyermekei javáért akár az életét is szívesen feláldozta volna.
