Fogorvosi szemle, 1933 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1933-01-01 / 1. szám
61 kozik, de ezen pont alattiak keresztülvitelére a büntetőtörvénykönyv módosítására van szükség, amire pedig az igazságügyminisztérium sok sürgetés dacára még eddig nem volt hajlandó. Amíg az megtörténhetik, szükséges, hogy a kuruzslások súlyosabb büntetése már a jelenleg érvényben lévő büntető intézkedések mellett is elérhető legyen azáltal, hogy minden kamarának vádképviselete az ügyvédi kamarák mintájára biztosítva legyen már az elsőfokú bírói fórumon. E cél elérésére Siklós Armand dr. beterjesztett indítványához az alábbi pontnak a kamaratervezetben való utólagos felvételéhez a B. 0. Sz. választmányi ülése egyhangúlag hozzájárult, úgyszintén magáévá tette azt a M. 0. 0. Sz. ügyésze is. E pont, melyet Siklós dr. kartárs a legutóbbi választmányi ülésen is ismertetett, a következőképpen szól: „A kuruzslás miatt indított perek vádkép viseleté intenzivebbé tétele céljából köteleztetnek a királyi járásbíróságok, hogy a kuruzslás tárgyában kitűzendő tárgyalásról mindenkor értesítsék [az 1874. évi XXXIV. t.-cikk (ügyvédi rendtartás) és az 1923. évi V. t.-eikk (tisztességtelen versenyről szóló törvény) vonatkozó rendelkezéseinek analógiájára] az illetékes kamarát, hogy az magát a tárgyaláson az ügyészi megbízott mellett mindenkor képviseltethesse, az ügyészi vád elejtése esetén pedig a vádat átvehesse, a bizonyítási eljárásra befolyást gyakorolhasson és szükség esetén perorvoslattal élhessen/ ‘ A M. F. O. E. felsődunántúli fiókjának közgyűlése. A felsődunántúli fiók közgyűlését 1932 december hó 18-án tartotta Győrött a városház tanácstermében Földes József dr. elnök elnöklete alatt. A központ részéről Morelli Gusztáv dr. elnök és Simon Béla dr. egyetemi magántanárok jelentek meg. A közgyűlés tárgysorozatának letárgyalása után a városháza dísztermében megjelent Kovácsics Sándor dr. egyetemi magántanár, tisztifőorvos, a győri Orvosszövetség és a város képviseletében, igen sok győri és vidéki orvos és fogorvos, valamint díszes hallgatóság is, hogy a tudományos előadásokat meghallgassa. Az első előadó Morelli Gusztáv dr. egyetemi magántanár, egészségügyi főtanácsos magasszínvonalú előadásában a laikus közönségnek is könyen érthető formában, bőséges, meggyőző adatokkal tárgyalta a fogszú megelőzésének módjait és a hallgatóság köréből sokan meglepetéssel hallották — éppen fogorvosgyűlésen —, hogy a fogszúnak, ennek az igen nagy mértékben elterjedt népbetegségnek megfékezése, igazi gyógyítása egyedül a fogápolással és fogorvosi kezeléssel nem érhető el; az igazi gyógyítás a praeventióban, megelőzésben adódik, legfőképpen az áldott állapotban lévő anyák helyes, mészphosplior és vitamindús táplálásával, miáltal az erős, megbetegedéseknek ellenálló csont- és fogképződést segítjük elő. Simon Béla dr. egyetemi magántanár előadásában a fogbetegségek complicatióival, a fogszúból származó szervi és általános megbetegedésekkel, az úgynevezett „oralsepsis1 ‘-sei foglalkozott igen tanulságos és elmés módon. A hallgatóság az előadókat nagy érdleklődéssel figyelte. Ugyancsak Simon dr. tárgyalta az orvostársadalom most legaktuálisabb problémáját, az orvosi kamara kérdését, melynek tárgyalásában Kovácsics Sándor dr. tisztifőorvos és Lugosy István dr. tb. főorvos is resztvettek hozzászólásaikkal. A gyűlést kedélyes társasebéd követte a Royal-szállóban.