Fogorvosi szemle, 1933 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1933-01-01 / 1. szám

55

matikáját azzal intézi el, hogy ez („Haber, Gr eve és mások systematiká javai egyetemben' ‘) a zavart csak fokozta, vagyis az a systematika, melyről például egy Briihn azt mondja: „Die von Salamon vorgesehlagene Klassifizierung ist zweifellos das Ergebnis eines sehr ernsten Eindringens in die Materie, sie zeigt den Stoff sorgfältig zerlegt und in ein geschlossenes System eingeordnet.' ‘ (Handbuch der Zahnheilkunde. III. Auflage, 3. Band, Seite 567.) Hát hiszen a Salamon-félének tényleg van „hibája' ‘, és pedig az, hogy absolut logikus mivoltával az olvasót feltétlen capitulatiora kényszeríti, az ilyesmit pedig az emberi természet nehezen tudja elviselni. Salamon professor is elmondhatja Seneca-\al: Etiamsi omnibus teeum viventibus silentium livor indexerit, venient, qui sine offensa, sine gratia iudicent. (Ep. 79.)

A 4-ik fejezet az általános indieatiókról, az 5-ik a rágónyomásról, a 6-ik fejezet a fogról, mint a prothesis pilléréről ismert dolgokat hoz nagy rövidséggel. Az utóbbiban örömmel olvassuk, Gámán nevét, az állcsont trajectoriális structurájával kapcsolatban. E fejezet a végén szakszerűtlennek minősít oly szabadvégű fix prothesiseket, melyeknél a pillérfog, vagy fogak 10 év, sőt ennél hosszabb idő után is károsodás nélkül functionálnak! A 7-ik fejezet a pillér fontosságát tárgyalja. A 8-ik fejezetnél, melynek címe: Die Durchführung eines prothetisehen Ersatzes, a pleonasmusával bántó, kezdődik a tulajdonképpeni tárgyalás (31. oldal). E fejezet az „előkészületek"-re és a „patiensen végzendő munkák' ‘ -ra van osztva, teljesen felesleges módon, mert az előkészületek is a patiensen folynak. A fix prothesisek fejezetében (9-ik) — itt nem tudom tudatosan, vagy nem tudatosan adja-e a szerző a hídnak Salamon-szerinti definitióját —- a nagy fix hidak ellen foglal állást, melyek például a caninustól a „serotinus"-ig (tudományos provineialismus!) terjednek. A horgonylatoknál a „Befestigung" fogalmát fölösleges módon kisajátítja a fix fogpótlások rögzítését szolgáló eszközök (inlayk, koronák, stb.) számára, míg a „horgony' ‘ alatt csak a kivehetőket (kapcsokat, csúsztatókat, stb.) érti. A 83-ik oldalon a szerzőnek egy, a boldogult ablakos-koronákra emlékeztető keretmegerősítését (Befestigung-ját) (nem merek „horgony" -t írni) ismerjük meg, mely az 59-ik oldalon hangsúlyozott „extension for prevention" -nal éles ellentétben áll.

A 10-ik fejezetet szerző a kivehető prothesiseknek szenteli, s ezt épp úgy, mint az előbbit, 9 pontra osztja. Az elhorgonyzás módjainál szerző' megismétli önmagát (1. 46. oldal). A fog domborulatait (Wölbung) következetesen lécnek (Leiste) nevezi. Helytelen az erőtörő definitiója, mely a horgony és a prothesis közt nem a „direct' ‘ összeköttetést szakítja meg, hanem a merevet. E fejezet 5. pontjában egy új „Anleger'' elnevezéssel találkozunk, ami alatt a frontfogak linguális oldalán futó tovahaladó kapocs értendő. Sajnálattal nélkülözöm itt a pillérfogakra káros rágó componensek kikapcsolására szolgáló 3 Rumpel-féle és egy Kantorowicz-féle methodus hangsúlyozását. A 11. és 12-ik fejezet az anyagismerettel és az öntési technikával foglalkozik.

Szerző, mint említettem, biológiai orientatiót ígért, ami, ha sikerül, úgy a munka a fogpótlási módszereknek új systemájává lett volna, s nem az, ami: azoknak a megszokott módon való ismertetése. A könyvben a szerző kiválogatása szerint összegyűjtve találjuk, amit az utóbbi idők fogpótlással foglalkozó könyvei s a folyóiratok e tárgyú cikkei hoztak, a systemává való kapcsolásnak beígért vezérfonalát azonban nemcsak, hogy hiába keressük, de az erre való törekvés is csak itt-ott csillan fel. A munka legnagyobb része ismert, kipróbált