Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1932-10-01 / 10. szám

699

Közlemény a budapesti kir. magy. Pázmány Péter-tudományegyetem stomatologiai klinikájáról (igazgató: Szabó József dr., egyetemi ny. r. tanár).

A cementek alatti fogbélelváltozások és azok gyakorlati értékelése.

Irta: Hattyasy Dezső dr., egyetemi tanársegéd.

A fogászati szakirodalom az utóbbi évtizedben számos oly közleménnyel gyarapodott, melyek szerzői, lehetőleg exakt kísérletekkel akartak arra a gyakorlatilag is nagyfontosságú kérdésre feleletet adni, hogy amennyiben élő fogbelű fogon beavatkozásokat (csiszolás, cavitásalakítás) végzünk és a sértett fogfelületeket szabadon hagyjuk, vegyszereinkkel vagy tömőanyagainkkal hozzuk össze, keletkeznek-e a fogbélben olyan elváltozások, melyek a fog életét megrövidítik? Ezen vizsgálatok egyrésze emberi anyagon történt, ahol elsősorban a klinikai vizsgálómódszerek (röntgenfelvétel, thermikus ingerek alkalmazása, indukált és nagyfrequentiás áram), majd a szöveti feldolgozás módszere álltak rendelkezésre, másik része állatkísérlet volt, ahol a kísérleti variatiónak természetesen tágabb tere nyílt, viszont csak a szöveti kép volt értékesíthető. A szöveti elváltozások súlyosságából következtettek az ártalom fokára, gyors lefolyásából annak intensiv voltára ; ehhez járul még a szöveti kép egyéni magyarázása, az egyéni megítélés, amikor is ugyanazon helyzetet enyhébbnek, vagy súlyosabbnak tarthatjuk bizonyos határok között.

Mielőtt a részletekre áttérnénk, szükségesnek tartom, hogy röviden az ép emberi fogbéllel foglalkozzunk. Csaknem szabályként fogadhatjuk el azt a tételt, hogy a fiatal fogbél szerkezetét, mely kétségkívül mintája az ép fogbélnek, kifejlett egyénen alig találjuk meg, mert -— és itt idézem Szabó prof. szavait -—, külső behatásokra fokozott sejtműködés, majd regressiv metamorphosisok egész sora módosítják a fogbél szövetét. Tényleg így is van. Ha felnőtt egyének fogait vizsgálat alá vesszük, melyek külsőleg teljesen épek, úgy ritkaságszámba megy, ha