Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1932-03-01 / 3. szám
189 javasolt módszert tehetjük — arra alkalmas esetekben — magunkévá. A parulis az odontogen eredetű genyes betegségek között a legenyhébb kórformának felel meg. A periapicalis területből a geny a legrövidebb úton kerül a periosteum alá, azáltal, hogy az alveolus porositását csekély ellenállással legyőzi, vagy pedig a passage-t a régebben fennálló apicalis granuloma teremtette meg olymódon, hogy a csontot arrodálta. Ilyenkor jól körülhatárolt subperiostealis, vagy submucosus tályog keletkezik, melyet komolyabb tünetek úgyszólván sohasem kísérnek, mert a csontlaesio egész minimális, s az áttörés helye is egész felületesen fekszik. Az ilyen szigorúan körülírt tályogképződés esetén helyes is ha megkíséreljük a fogat megtartani, mert a geny a környező szöveteket csak egész kis mértékben inficiálta, s a tályog megnyitásával az acut tünetek visszafejlődhetnek. Később a fog resectióval esetleg megtartható. Ha azonban a fog gyökcsúcsresectióra nem alkalmas, vagy a fog functioképességét bármely oknál fogva nem látjuk biztosítva, úgy a fogat nyugodtan eltávolíthatjuk. E beavatkozás a betegre veszélyt nem fog jelenteni, amit a további sorainkban egyébként még bővebben bizonyítani fogunk. Fischer professor állásfoglalásában első ami feltűnik, hogy nem látjuk kellőkép megvilágítva, miért nem szabad extrahálni, tehát miért veszélyes a foghúzás extraalveolaris fertőzéseknél, s miért szabad fogat húzni, tehát miért veszélytelen e beavatkozás az intraalveolaris genyedéseknél. Ha az extractio valóban olyan traumát jelent, amely az infectiót az ép szövetekbe préselheti, úgy ez a veszély nemcsak az extraalveolaris megbetegedéseknél, hanem az intraalveolarisoknál is fennáll. Ha az extractio alkalmával az alveolusban a nyomás valóban annyira fokozódik, hogy a fertőzés tovaterjedését okozza, úgy ez a veszély sokkal nagyobb mértékben állhat fenn az intraalveolaris fertőzések esetében, hol a gyulladási productum még mind a csonton belül helyezkedik el, tehát a nyomási feszültség feltétlenül nagyobb, mint az extraalveolarisnál, hol a csonton áttört geny a feszültséget bizonyára már csökkentette. Ha az extractio valóban veszélyes lenne azokban az esetekben, hol a folyamat a csonton már túlhaladt, mert az extractiós nyomás által a geny az ép szövetekbe préselődhetik, úgy ez a veszély az elmondottak alapján fokozottabb mértékben állhat fenn az intraalveolaris eseteknél, hol pedig Fischer professor véleménye szerint szabad extrahálni. Nézetünk szerint azonban ez a veszély sem az egyik, sem a másik esetben nem áll fenn, mert a beteg fog környékét az extractio már nem fertőzheti, mert a fogat már inficiált szövetek veszik körül. Az extractiónak épp az a célja, hogy e szöveteket a fertőzés alól