Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1932-02-01 / 2. szám
121 perimandibularis tályogokra vonatkozólag ezt írja: „Azt tanácsolom, hogy minden ilyen esetben először mindig kísérlet történjék a cariosus fog extractiójával, illetve a szájon át való incisióval. Csak ha ez lehetetlen volna vagy nem vezetne célhoz, fogjunk hozzá az állkapocstályog kívülről való megnyitásához.“ Jean Baillis (Gazette des Hospitals, 1903, I. 680.) szerint is a gyógykezelés minden esetben az afficiált fog extractiójával kezdődjék, csak ha nincs genyürülés, az alveolusból történjék meg a külső incisio. A második csoportba tartozik például Verebély, ki tankönyvében azt írja, hogy a hibás fog, melyből csontgenyedés fejlődött, kihúzandó, még pedig lehetőleg hamar, a genyedés ellátásával egyidejűleg. Wassmund a „Viertelsjahrschrift für Zahnheilkunde“ 1929. évfolyamában megjelent nagyszabású tanulmányában és a „Münchener medizinische Wochenschrift 1930. évfolyamában megjelent cikkében a perimandibularis tályogokkal és szájfenékphlegmonékkal foglalkozva, a szabatos anatómiai ismereteken alapuló kívülről való feltárás mellett az infectio forrásának kikapcsolását is szükségesnek tartja. Szerinte a kezelés a folyamatot létrehozó causa morbi pontos megállapításával kezdődik és ez a causa morbi éltávolitando, azután a megfelelő sebészi feltárás végzendő. Szabó szerint a periostitis acuta purulenta gyógykezelése legyen mindig oki. Legelőször is keressük meg a betegséget okozó beteg fogat és távolítsuk el. „Természetesen — folytatja tovább Szabó —, ha esetleg a fog eltávolításával a genyet levezetnünk nem sikerül, akkor azt fel kell keresnünk a fogmeder külső vagy belső falán, az átmeneti redőben, vagy afölött, esetleg a szájpadláson, a peritonsillaris kötőszövetekben, a szájfenéken, az arcon, a nyakon és széles feltárásokkal kell a genynek utat nyitnunk.“ (Szabó József: Gyakorlati fogászat. II. kiadás, 624. és 625. oldal.) A harmadik csoportba tartozó szerzők közül elsősorban megemlítem Mayrhofer-1. Mayrhofer, miután leírta a fentemlített könyvében a perimandibularis tályog kórképét és ismerteti a lehetséges veszélyeket és complicatiókat, a therapiára áttérve ezeket mondja: „Mindezen veszélyek ellen leghatásosabban a lehetőleg korai incisio által védekezhetünk, ha még nem is mutatható ki fluctuatio. A geny gyors és alapos kiürülése csak külső incisio által biztosítható.“ Miután a perimandibularis tályog feltárásának technikáját leírta, a hibás fog eltávolítását illetőleg így nyilatkozik : „Die Extraktion verschiebt man in der Regel, bis die Krankheit abgelaufen ist.“ Lindenbaum a charkowi odontologiai klinikáról megjelent közleményeiben, melyben 109 súlyos permandibularis phlegmoneról 4
