Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1932-02-01 / 2. szám
± azonban az állcsontok kiterjedtebben betegszenek meg, magán a csonton is a klinikai képet befolyásoló elváltozások jönnek létre. Az ostitisek és osteomyelitisek ritkán járnak körülírt tályogképződéssel a csontban, amilyen a dentalis csontvelőtályog (dentaler Markabscess). Az utóbbi viharos tünetekkel (nagy fájdalom, magas láz) jelentkezik, de amellett nincsen tünet arra, hogy a geny a csonton áthaladna, minthogy a csont körül duzzanat alig mutatkozik. Sokkal gyakoribb az állcsont diffus megbetegedése, mely a csont kisebb vagy nagyobb szakaszára, sőt az egész csontra in toto is kiterjedhet. Ezekben az esetekben a csontvelő üregeinek kisebb vagy nagyobb kiterjedésű diffus genyes beszürődése van jelen és ezt a csontfolyamatot mindig a csonthártya és csont között képződő genyedés is kíséri, szóval nemcsak osteomyelitis, hanem periostitis is van jelen. Ez a periostitis azután ismét jobbindulatú formában, mint körülírt tályog, vagy súlyosabb alakban, mint diffus phlegmone léphet fel a megfelelő klinikai tünetekkel. A folyamat természetesen kisebb vagy nagyobb csontnekrosisokkal jár. Nézzük ezek után ,hogy az elmondottak alapján milyen következtetéseket vonhatunk le az acut odontogen infectiók therapiáját illetőleg és a fogextractio időpontjára vonatkozólag. E kérdést két részre osztva óhajtanám megvilágítani. Először a könnyebb esetekre, az egyszerű submucosus tályogokra, a parulisokra való tekintettel. Azután a súlyos esetekre, a perimandibularis tályogokra, szájfenékphlegmonekra és osteomyelitisekre vonatkozólag. Parulis esetén egy kevés lágyrésztől borított, aránylag kisebb feszültség alatt álló genygyülemmel van dolgunk, mely a vestibulum oris felől könnyen feltárható és kibocsátható. A tályog megnyitása után az acut tünetek prompt visszafejlődnek. Nem kell bevárnunk a tályog előboltosulását, a kimutatható fluctuatiót. A periostealis tályog már sokkal előbb feltárható, mikor még aránylag kevés geny van a periosteum alatt. Hogy ilyen esetekben a genygócot megtaláljuk és ne tévedjünk el az arc megduzzadt lágyrészei között, erre nézve az eljárás az, hogy a beteg fog alveolusának megfelelően a csont felszínéhez tartsuk magunkat. Különösen áll ez a felső praemolarisokból és molarisokból kiinduló parulisokra, melyeknél legjobb merőlegesen, direkt a csontra metszeni, mintha a beteg gyökereket akarnánk megfelezni. A mi a parulisoknál az extractiót illeti, álláspontom az, hogy először javuljon meg a periostitis, fejlődjenek vissza az acut tünetek, azután törődjünk a foggal, azután határozandó el, hogy a fog megfelelő kezeléssel megtartható-e, vagy el kell távolítani. 118
