Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1932-02-01 / 2. szám

1

96

Az egész irodalomban közölt kéztartások közül még legjobban az Izard- és az Oliver-féle kéztartások felelnek meg, de még ezek is komplikáltabbak, természetellenesebbek és megerőltetőbbek, mint az én egységes kéztartásom, mely anatómiai okokból a legkisebb izommunkát követeli; ez jelenti tehát a legkönnyebb és legrationálisabb munkateljesítményt. Amellett feltétlenül biztos, hisz mindig három ujj van megtámasztva, tehát a lehető legnagyobb rendelkezésre álló felület. A fogóujjpárok pedig határtalanul mozgathatóak és beállíthatók (9. és 10. ábra).

A láng mindig merőlegesen áll és elég távol a támasztóujjaktól,

10. ábra.

hogy tüzével ne veszélyeztesse őket. A láng magassága mindig ugyanaz maradhat, mert épp oly jól lehet állva, mint ülve forrasztani, az utóbbi esetben a tenyér szélével az asztallapra-támaszkodva. A kéztartás minden magasságban és minden testhelyzetben változatlanul biztos, különösen, ha a felkarok a mellkashoz szoríttatnak.

II. Miniatűr forrasztólámpa.

Irta: Varga István dr., egyetemi tanársegéd.

Fenti közlemény 6., 9. és 10. ábráján látható, hogy a forrasztáshoz nem a Grünberg-féle lámpát használtuk, hanem kis Bunsen-égőt, melyet e célra konstruáltam. Erre az a tapasztalat vezetett, hogy a szabadkézi forrasztásnál — még a legjobb kéztámasztás mellett is — elmozdulnak a kezek, ha egyidejűleg a légfujtatót is kell