Fogorvosi szemle, 1931 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1931-01-01 / 1. szám
27 egyenes, vagy esetleg a fogív görbülete szerint meghajlított drótdarabot vagy fémcsíkot fektetünk a két szomszédos fog felszínére (ha azok kontúrjai épek) és addig köszörülünk, míg a csonk egész magasságában 1 mm.-es hézagot nem kapunk a fémlemez és a csonk között. A palatinális felszín köszörülésénél az articulatio az irányadó, melyet köszörülés közben állandóan figyelnünk kell. Frontfogak rágóélének kialakításánál különösen fontos, hogy annak alakja az előkészítés után kicsinyített mása legyen az ép fog alakjának, tehát a metszőfogcsonkok rágóéle tényleg él legyen, ne pedig széles lap, mert különben a korona alaktalan, tömpe lesz, vagy pedig a csonk rágóélének széleinél túlságosan el kell vékonyítani. Ha a fog rendellenes állása folytán a helyes leköszörülés a fogbelet veszélyeztetné, inkább devitalizáljunk, mintsem hogy túlságosan vékonyra készítsük a koronát. A legsúlyosabb hibák a leköszörülésben akkor fordulnak elő, ha az érzéstelenítés nem jól sikerült és az orvos a befecskendezés megismétlése helyett inkább a köszörüléssel takarékoskodik. b) Devitalizált fogaknál a törés leggyakoribb oka a gyenge csonk. A fogbél megnyitásával kevesbedik a dentinállomány, de ezenkívül is a devitalizált fogak dentin je törékenyebb és kevésbbé ellentálló, mint az élő fogaké. Ezért nagyon ajánlatos a devitalizált fogak koronáját — különösen kisebb fogaknál — eltávolítani és a Jacket - koronát fémcsonkra készíteni. Ha ez nem volna lehetséges -— leggyakrabban a patiens ellenkezése miatt —, akkor olyan, cementtel szilárdan beragasztott csapot kell süllyesztenünk a fogbélcsatornába, mely elég magasan (kb. 1 cm.-nyire) felmegy a gyökérbe és a csonkban is végighalad annak teljes hosszúságában. Ha a csap nem halad a csonkon egészen végig, a csonknak a csapon túlérő része esetleg nem lesz teljesen merev és a szilárd támasz nélküli Jacket-korona már rövid idő alatt törik, rendesen a csonk kisebb-nagyobb részével együtt. c) A váll helytelen kialakítása is vezethet a Jacket-korona törésére, mert ha az nem merőleges a csonkra, hanem körül a gyökér felé lejt, akkor a csonk ékszerű hatást fejt ki a koronára és a rágónyomás hatására azt mintegy szétfeszíti. Ugyanezen okból a váll nélkül készített Jacket-koronák is kevésbbé ellentállók, mint a vállal készítettek. 2. Az égetés hibái. A porcellánégetés technikája ma már annyira tökéletes, hogy megfelelő gondosság és gyakorlat mellett égetési hibák ritkán fordulnak elő. Utólagos törések szempontjából a leglényegesebb égetési hiba