Fogorvosi szemle, 1931 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1931-01-01 / 1. szám
20 Az orvoslás az emberrel egyszerre született és az ember örökös társa lett, eredetére nézve vallásos, mert a vallásos érzelem az embernek szintén elválaszthatatlan társa lévén, a lélek szükségleteit irányítja. A primitiv ember minden jólétét és baját az istenektől származtatva, a testi fájdalmak ellen az istenek kegyeit keresték s mivel a papok közvetítették kéréseiket, a medicina ebben a korszakban a papok kezében volt. Kevéssel későbben a Kr. e. Y—VI. században a gyógyászat az első radikális változáson ment át, amikor Hippokrates a gyógyászatot a philosophiából kiragadta és átültette azt a tapasztalások mezejére. Ez volt az első nagy lépés ! Ettől az időtől a XVI. századig, némelyek azt hiszik, hogy nem fejlődött ez a tudomány egyáltalában, mert a népek háborúkkal lévén elfoglalva, nem értek rá a tudományok fejlesztésére. De ez nem volt egészen így; a tudomány lassú lépésekkel haladt tovább s ebben a nem rövid incubatiós időben is fel-felvillan egy fény a különböző tudományos szakmákban. Az orvostudománynak Hippokrates után nagy haladást kellett volna felmutatnia, de a halottak iránti nagy kegyelet megakadályozta az ember anatómiájának ismeretét, mely alapja tudományunknak. A XVI. század nagy emberei, Galileo, Baconé, Newton, Cartesio a legnagyobb haladást jelentik. Ekkor már az anatómiát is hullákon tanulják; úgy látszott, hogy minden tudományos haladás elérte tetőpontját és további kutatásra már nincsen terrenum. — Az emberi szervezet minden része már ismert volt a legnagyobb részletességgel. Ennek a kornak az anatómusai részletesen tanulmányozzák és leírják a fogak strukturális anatómiáját is, úgy állatokon, mint minden korú emberen; Eustachius, Massa, Columbus, Falloppius voltak ezek. Követte az anatómiai fejlődést az élettan; majd a kórtani anatómia a klinikai tudást szolgálta, ez is óriási lépéssel haladt előre. Ebben a korban minden orvostudományi ágazatot, így a foggyógyászat tudományos klinikai tanát is ismerték, amely ekkor tényleg szájgyógyászat is volt. Fabritius d’Acquapendente müveiben részletesen tárgyalja a fogak betegségét, foghúzást, hiányzó fogak pótlását, fogegyenészetet és a száj sebészetét. Ambroise Paré, francia sebész is foglalkozott és írt fogszabályozás és foggyógyításról. Borelli-ről Sprengel megállapítja, hogy ő az első jatromatematikus; az ételek és fogstruetura összefüggéséről beszél. De az orvostudomány, dacára hogy ekkor már tudományos, biztos alapokon állott, nem tudott a régiek előítéletétől szabadulni.
