Fogorvosi szemle, 1930 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1930-01-01 / 1. szám

20

1. a gép, mint olyan, vagyis a mesterséges erőforrás;

2. a horgonylat, ami alatt értendő az elmozdítandó fogak bekapcsolása az erőrendszerbe.

Ezzel a megállapítással egy nagyon fontos pillanathoz érkeztünk tisztelt Hallgatóság! Ahhoz a nevezetes pillanathoz, amikor először kibontakozik a mélységes elvi ellentét a Természet és az orvos fogrendezési módszere között, vagyis a Természet valóban „biologikus“ és a művészetnek csak ilyennek mondott, illetőleg ilyennek áhított munkája között a fogak elmozdítása közben.

A Természet csak erőkkel dolgozik a koronán: belső és külső mozgató és irányító erőkkel, miként hallottunk, de horgonylatra — vagyis fogakat bekapcsoló eszközre — nincsen szüksége, mert az elmozdítandó fog benne fekszik az erőrendszer kellős közepében, attól minden oldalról körülvéve ; ellenben a mesterséges fogrendezésnek az erőn kívül szüksége van horgonylatra, mert a gép, hogy úgy mondjam, csak kívülről oktrojáltatik rá a fogsorra, a gép felhelyezésével és erőinek felébresztésével az még nem hat a fogakra, ezek akkor még mindig a gép erejének körletén kívül esnek s ha akarom, hogy beléje essenek, akkor éppen erről egy külön, a Természet által nem ismert berendezéssel, a horgonylattal kell élnem.

A mesterséges orvosi fogrendezés tehát szükségképpen és elkerülhetetlenül egy természetellenes, „antibiologikus“ tényezővel dolgozik: a horgonylattal. Itt van a súlyos dilemma: antibiologikus eszközökkel a mai kor követelményeinek megfelelőleg mégis biologikusan dolgozni ! Hogy kerülünk ki ebből a csávából ? Mert még súlyosbította a helyzetet az, hogy az orvosok hosszú időn keresztül, de nem elkerülhetetlen kényszerből, hanem majdnem napjainkig tudatlanságból és ma még conservativismusból antibiologikus erőforrásokat is alkalmaztak, tehát egész eljárásuk természetellenes, antibiologikus volt és így nem csodálható, ha eredményekben is szegény volt !

Ezt közelebbről megvilágítandó, nem fogunk visszamenni a messzi múltba, hanem bekapcsolódunk a klasszikus angleismusba, melyet valamennyien jól ismerünk és amely igen sokáig egyeduralmi módon alkalmaztatott az egész világon és kérdezzük meg, mi volt ebben a therapeutikus rendszerben rossz, mi kívánkozik benne javítás után? Illetőleg vessük így fel a kérdést: csakugyan hibás-e a klasszikus Angle-rendszer és miből tudjuk ezt? Egyszerűen abból, hogy az ezen módszerrel lege artis végrehajtott fogszabályozások jelentékeny százalékos balsikert mutatnak fel. A retentio megszüntetése után bizonyos idő múlva a fogak visszatérnek a régi szabálytalan helyzetükbe.