Fogorvosi szemle, 1930 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1930-01-01 / 1. szám

18

ményem szerint ez főképpen csak azért történne így, mert a körkérdésben egy nagyon tág és határozatlan értelmű idegen szó foglaltatik, ez hogy „biológiai“ ! Ez egy olyan elasztikus fogalom, hogy nem csoda, ha ki-ki másképpen érti és másképpen magyarázná.

Próbáljuk csak egyszer magyarul megfogalmazni a dolgot és kérdezzünk így: mit kell érteni „élethű“, azaz „természetes“ fogszabályozás alatt! Ha így sem jutnánk talán teljesen egyhangú felelethez, de mégis igen valószínű, hogy a magyar szó ébresztette képzeten és a józan észen elindulva, a feleletek lényegéből az csendülne ki, hogy „természetes“ (tehát „biologikus“) altkor a fogszabályozás, ha úgy végezzük el, mintha maga a Természet csinálná! És ezzel a magyaros beszéddel már meg is fogtuk a problémát, már benne vagyunk a kellős közepében: „biológiai“ irány a fogszabály ozástanban tehát nem jelent mást, mint fogelmozdításokat mesterséges eszközökkel úgy végrehajtani, mintha maga a Természet a saját eszközeivel csinálná!

Ilyen felfogásban most már az anyakérdés két leánykérdésbe torkollik:

1. Hogyan végzi el a Természet a fogelmozdításokat?

2. Hogyan kell ezt mesterségesen ugyanúgy csinálni, ha a Természet egyszer-egyszer valamilyen okból ezt a feladatát nem végzi el tökéletesen?

Ami az első kérdést illeti, arra ma végleges, tökéletesen egyöntetű választ még nem adhatunk, de mindenesetre elégséges adat és tapasztalat áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy jól tájékoztató pillantást vethessünk a Természet kártyáiba, amellyekkel nagyjából a következő játék folyik:

A kiképzett fogkoronák rövidebb-hosszabb ideig pihennek az állcsont mélyében, azután bizonyos időközökben és meghatározott sorrendben megindulnak a külvilág felé: a Természet a foghús felszíne fölé tolja őket. Erre egy szövevényes erőrendszer szolgál, mely nagyjából a következő komponensekből tevődik össze:

1. Az összszervezet növekedési és anyagforgalmi jelenségei, melyek bizonyos hányadban hozzájárulnak az állcsontok, illetőleg a fogazat fejlesztéséhez is ;

2. magában az állcsontban helybelileg fellépő hatóerők, aminők:

a) az alveolaris csontszerkezetben fellépő feszülések (Gewebspannungen) ;

b) a véráramnak vérbőségből származó élénkebb lüktető ereje ;

c) a pulpaszövet sejtoszlásából keletkező úgynevezett osmotikus nyomás ;