Fogorvosi szemle, 1930 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1930-02-01 / 2. szám
100 A nitrogenoxydul-bódítás a fogászati gyakorlatban.* Irta: Fritz Ticha dr. (Wien). Fordította: Varga Erzsébet dr. Themámat igen röviden akarom tárgyalni, csak azon tapasztalatokat kívánom leszögezni, melyeket mi a Ferenc József-ambulatorium és jubileumi kórház fogászati osztályán gyűjtöttünk Spitzer egyetemi magántanár vezetésével. Ha nem is tesszük magunkévá az amerikaiak által védelmezett álláspontot, mely szerint az extractiók okszerűleg általános narkosisban végeztessenek, hanem ellenkezőleg, elfogadjuk azt a tételt, hogy csak ott narkotizáljunk, ahol a plexus, vagy vezetéses anaesthesia contraindikált, úgy még igen sok eset marad, midőn narkosist alkalmazhatunk. Ezek mindenekelőtt a lokális gyulladások, genyes processusok, phlegmonék, osteomyelitisek, szájfenék-abscessusok, ritkább esetek a nagyfokú szájzár, ahol az extraoralis vezetéses anaesthesiát nem szívesen kockáztatjuk, mert nem lehet biztosan meghatározni, hogy az injectiós tű által okozott szúrás meddig ér változatlan szöveteket, Éppen úgy nem szívesen adjuk oly helyen, ahol a beszúrás helye oedemas, vagy bár csak kevéssé infiltrált, vagy fájdalmas. Továbbá oly organikus megbetegedéseknél, melyeknél adrenalintartalmú folyadékoknak a szervezetbe jutása veszedelmes, végre öntudatlan betegeknél, kiknél minden véres beavatkozást kerülnünk kell és legtöbbnyire gyermekeknél. Nyilvánvaló, hogy ezen terület határai nem merevek és ezen határok az alkalmazott bódítószerek minősége szerint kitolhatok. Az ambulanter használt narkoticumoktól megkívánjuk, hogy lehetőleg mérgező ne legyen, hogy ennek használatakor a narkosisban amúgyis meglevő veszedelmeket ne szaporítsa, hogy a szervezetnek utólagos ártalmakat ne szerezzen és hogy alkalmazásának megszűntével minél előbb és maradék nélkül a szervezetből kiválaszt a ssék és sem a narkosis első stádiumában, sem a felébredéskor kellemetlen * Előadás a M. F. E. tudományos nagygyűlésén 1929 június 29-én, Budapesten.
