Fogorvosi szemle, 1928 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1928-03-01 / 3. szám
178 ragasztása számára (Weiser 1923, Leopold Langh 1923). Ügyis jártak el egyesek, hogy a fogba vágtak tartást egy Jenkins-inlay számára, külön helyet foglalnak el azok, akik Richmond-koronát alkalmaznak hasonló esetekben (Gottlieb). A csapos hátlemezek alkalmazása és az inlayk élő fogakba való alkalmazása fix hidak esetében nem bizonyult célszerűnek (secundaer caries). Az egyes ajánlatok ismertetése után néhány újabb szempontra szeretnők a figyelmet felhívni. Köztudomású tudniillik, hogy az Egyesült-Államokban a focalis infectio és az úgynevezett oralsepsis tana valósággal forradalmasította a fogpótlástant, ehhez járult még a gyűrű károsságának felismerése, mit egyesek ugyan tagadnak (Greve 1926), mások azonban bizonyítottnak vélnek (Schröder, Brill, Fritsch, Hruska). Egy további, főleg Chayes-tői támogatott követelés azt kívánja, hogy a pillérfogak egyéni mozgatását fix hidakkal ne korlátozzuk. A focalis infectio tanából sok mindent elvetettek az európai autorok. Mégis átment a köztudatba annyi, hogy a fog pulpája értékes szerv, mit lehetőleg meg kell óvni. Amerikában azonban a fenti szempontok teljes érvényrejutása létrehozta a levehető hidak új rendszerét (Removable Bridgework). Ezen munka fejlett technikát igényel, a szájban való előkészítés, a hídtestek öntése parallelométerrel voló beállítása nagyon körülményes speciális készülékeket, speciális minőségű aranyat kíván, mit a mi mai európai anyagi viszonyaink között megadni nem igen tudunk, azonfelül az egész rendszer elméleti megokolása sok kívánni valót hagy hátra, gyakorlati megfigyeléséhez még nem volt idő, miért is alkalmazása egyes egyszerűbb eseteket kivéve, nem igen elterjedt. A mi viszonyaink között csak az olyan horgonyok jönnek tekintetbe, miket az egyszerű fix hidak alkalmazása kíván meg, ezektől pedig elvárjuk, hogy a pulpát lehetőleg ne érintsék. Ennek a szempontnak a kidomborítását még az 1926. évben kiadott Bruhn-féle technikai kézikönyvben is nélkülözzük. A fazettás koronák alkotója, Weiser eredetileg élő fogakra szánta, míg a devitalizálás kérdésében határozott álláspontot nem foglalt el. Ezt a koronát, mint öncélú pótlást és mint horgonyt azután minden fogféleségen alkalmazza, az előkészítés technikája azonban megkívánja, hogy a fogban labiálisán egy cavitást készítsünk, melynek mélysége 0.15 mm. vastag aranylemez és egy csap és cement segélyével rögzített Jenkins-inlay elhelyezését kell, hogy lehetővé tegye. Ha már most ezen methodusnál az inlay vastagságát csak 2 mm.-re is tesszük, világos, hogy a pulpát nagyon meg kell közelíteni. A bécsi klinikán, hol ezeket a fazettás koronákat kiterjedten
