Fogorvosi szemle, 1928 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1928-11-01 / 11. szám
958 Nyílt levél. Igen tisztelt Szerkesztő Űr! Kedves-Barátom ! Előrcbocsájtom, hogy nem panaszkodni akarok, hanem tanulni, ami elvégre öreg fejjel sem hiba. Augusztusban nem voltam Pesten. Egy dagadtarcú patiensem (30—32 éves férfi) ennélfogva hiába keresett és elment máshoz. A kollega megröntgeneztette a patienst jobbról-balról s a bűnös fogon kívül a szélrózsa különböző irányaiból, — úgy látszik, granulomák miatt — még 7 (hét, nem kettő) fogat extrahált, anélkül, hogy e hét fog közül bármelyik is a legkevésbbé is kellemetlenkedett volna. Notabene ad personam — nagyon érdekelt a dolog, mert az összesen nyolc extrahált fog közül mindössze egyhez volt közöm. De azóta is mindig motoszkál bennem az eset. Ki kellett-e azt a többi hét fogat is húzni? Lehetne azt gondolni, hogy a daganatot előidéző fog baja szétterjedt. Igen, csakhogy akkor az összesen nyolc fogat nem különböző tájakról extraháltak volna, mint ahogy említettem. A mindenáron való keresniakarásnak még a gyanúja sem merülhet fel, mert: 1. a patiens visszakerült hozzám, 2. a patiens anyagi helyzete úgy az aranyhidakat, mint az aranylemezeket kizárja. Kétségtelen tehát, hogy a kartárs úr legjobb meggyőződése szerint járt el. Kérdés, hogy igazsága volt-e? Kérdés, hogy a tudomány meg a mindennapi élet, a mindennapi praxis összevágnak-e? Tudom, hogy a magas tudomány magas paripáján ülve, a modern tudós resekál, sőt extrahál egyszerűen a röntgenlelet alapján, nem várva be a subjektiv kellemetlenségeket. Hiszen az oralsepsisről én is hallottam. Sőt hallottam komoly amerikaitól, hogy az amerikai fogorvosok egy része manapság már a pulpitises fogat is mind elvből extrahálja. Viszont olvastam például F. C. Wilkinson melbournei professzor egy cikkének referátumát is, amelyik szerint pulpakezelt fogaknak a fele granulomásnak mutatkozott a röntgenképen, anélkül, hogy tüneteket okozott volna. Wilkinson szerint tehát a granuloma nem eo ipso szükségképpeni forrása a fertőzésnek. Szerinte a granuloma normális körülmények között nem egyéb, mint az élő szövetet az elhalttól elválasztó oly demarkációs vonal, amelyen a baktériumok és azok toxinjai nehezen tudnak átjutni. Egy magyar tudósunk úgy körvonalazta előttem az álláspontját, hogy: „amelyik fog engem nem bánt, azt én sem bántom“. Az én igen szerény álláspontom körülbelül megegyezik a magyar tudós álláspontjával. De vájjon igazunk van-e? Arra kérlek, kedves Barátom, próbáld meg ebben a kérdésben a „Fogorvosi Szemle“ hasábjain megszólaltatni tekintélyeinket, értve alatta elsősorban idősebb praktikusainkat. Te tudod jobban, hogy kiket kellene megkérdezni. Budapest, 1928 november 20. Szíves üdvözlettel Dr. Marikovssky György. a szerkesztőség. >Szíves hozzászólásokat kér
