Fogorvosi szemle, 1928 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1928-11-01 / 11. szám

955

szeptemberében Rómában tartandó tudományos ülésein a Magyar Fogorvosok Egyesülete nagyobbszámú résztvevővel tervezi megjelenését.

A fogtechnikus-kérdés Csehszlovákiában. A magyarországi fogművesek azon állításával szemben, mely szerint a környező államokban kedvezőbb helyzetük van a fogművesiparosoknak, mint nálunk, alkalmasnak tartjuk, ha a Pozsonyban megjelenő „Therapia“ című orvosi hetilap 18. száma „Orvostársadalmi kérdések“ rovatában megjelent nyilt levelet minden kommentár nélkül közöljük. A levél minden sora maga helyett beszél:

NYÍLT levél.

Irta: Dr. Kemény Albert, Kosice, orvos-fogorvos és államvizsgázott fogtechnikus.

Mélyen tisztelt Főszerkesztő Ür!

Mielőtt levelembe kezdenék, tisztelettel értesítem, hogy tagja vagyok az Üstredná Jednotának, a Kosicoi Orvos-Egyesületnek, a Kosicei Fogorvosi Szakosztálynak, valamint az iparszövetkezetnek és fogtechnikai szakosztálynak. Mindezeket nem azért soroltam fel, hogy hihetetlen egyéni kiválóságaimat tudassam az olvasókkal, nagyon jól érzem magam ezen fényes kitüntetések nélkül is. Csupán azt akartam megmutatni, hogy mindezen egyesületeknek együttes, közös erőlködése tehetetlen, semmitmondó azzal a kórral, amit ma szakmánk legnagyobb betegségének lehetne nevezni:

„A fogtechnikus-kérdés!"

Sokat lehetne erről írni, én azonban egyelőre csak a legfontosabbakat akarom kiemelni és ha majd meglátom, hogy soraim nb. lapjában napvilágot látnak és szíves engedelmével hozzájárul, hogy folytathassam ezen sorozatos cikkeket, többet fogok mondhatni. Eddig itt egyik gyűlésről a másikra jártam, itt beszéltek, ott beszéltek, sehol nem értek el semmit sem.

Bevezetésül idézem szószerint Oravecz Pál dr., a budapesti fogorvosi egyesület főtitkárának a „Fogorvosi Szemlé' ‘ -ben megjelent cikkének idevágó részét :

„Tudom azt, hogy törvény törvény és emellől tágítani nem lehet. Mert ha lehet, akkor a törvény nem védi meg azokat, illetve azoknak a jogait, akik 4 elemi, 8 középiskola, 6 évi orvosi egyetem és 2 évi speciális szakkiképzés —• tehát horribile dictu: 20 évi tanulmány — után nyerik el azt a jogot, hogy magukat fogorvosoknak nevezhessék, illetve a fogorvosi tevékenységet kifejthessék. Akkor sokkal okosabb, mert épp úgy célravezető, olcsóbb és kevésbbé fáradságosabb volna, ha minden egyén, aki fogorvoslással óhajt foglalkozni, hat elemi iskola elvégzése után elmegy fogmívesiparostanoncnak és megvárja, míg bizonyos idő leteltével fogorvosi jogokat nyer, rendelőt nyit és fehér köpenyben „Doktor Űr" lesz belőle".

Tisztelettel kérdezem meg a kollega urakat, van-e köztük egy is, aki ezen soroknak nem ad igazat és nem-e sóhajt fel, hogy jaj, de igaza van. Én is. Mert mi nem vagyunk olyan fogorvosok, mint „ők", mi nem tudunk így gyógykezelni, mint ők, hanem ma elértünk oda, hogy minket instruálnak a betegek,