Fogorvosi szemle, 1927 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1927-01-01 / 1. szám

28

is. Pedig a fogakat pusztító szuvasodás megdöbbentő mértékben terjedt el már az emberek között, valóságos népbetegség ez, mely alól a mi fajtánk sem mentes.

Közegészségügyi érdek, nemzeti érdek az, hogy a legkülönbözőbb és sokszor életünket fenyegető betegségek valódi okát, a fogakat elpusztító szuvasodás jelentőségét egészségünkre megismerjük, hogy ellene kellően védekezkessünk. Nem lehet célom itt e védekezés módjainak tüzetes megjelölése. Reá kívánnék mutatni azonban arra, hogy mi szakorvosok igen jót tudjuk és hirdetjük, hogy az iskolás gyermekkor az, amelyben a fogszuvasodás elterjedésének legalkalmasabban gátat vethetünk. A külföldön, például Németországban kiterjedt és célirányos propaganda mellett ma már több mint 230 iskolafogorvosi intézmény van, melyek működésének áldásos eredményei kézzel foghatóan igazolják azt, hogy évről-évre csökken a fogszuvasodások statisztikája. Hazánkban csupán a székesfővárosban van néhány ily intézmény és sehol másutt. E körülményt szociál-hygiénénk nagy hiányosságának kell tartanunk. Legyen szabad azoknak figyelmét, akikre Szeged város szociál-hygiénés gondoskodása bízva van, nyomatékosan felhívnom e hiányosságra, egyszersmind valamennyiünk segítségét ezirányban felajánlani.

Legyen szabad már most az egyetem tisztelt képviselőihez fordulni.

Ma, nálunk Magyarországon, kétségtelenül magasnivójú orvosképzésünk mellett még mindig olyan orvosdoktorok kerülnek a gyakorlatba, akik a fogorvoslásból, de a fülészetből, orr-torok-gégegyógyászatból is úgyszólván semmiféle tudással nem rendelkeznek, vagy ha igen, azt magánúton saját jószántukból szerezték meg. Az orvosképzés tökéletesbítésére elengedhetetlen immár, hogy ezen három tantárgy feltétlen felvétessék a kötelező stúdiumok és a szigorlati tantárgyak közé olyan mértékben, amilyen mértékben azt egy nem specialista, hanem általános gyakorlatot folytató orvostól a közönség méltán megkövetelheti. Különösen sürgető és elsősorban kívánatos ez a fogorvoslást illetőleg. Ma, amikor nyilvánvaló a fogbetegségek hatása az egész szervezetre, amikor sok általános megbetegedés jellemző és talán első és korai tünetei a szájban mutatkoznak, kell, hogy az általános orvosgyakorlatot folytató orvos bizonyos tudásquantummal rendelkezzék a fogorvoslásból is.

Teljes tudtában vagyok annak, hogy a stúdiumok beillesztése az orvostanhallgatók tanrendjébe nem éppen könnyű és egyszerű, de azt hiszem, hogy e nehézségek semmiképpen sem lehetnek legyözhetetlenek. Az ellen az érv ellen, hogy a hallgató ilyformán túlságosan megterheltetnék, mindennél világosabban beszél az a kis statisztika, mely szerint — csak a legutolsó éveket véve tekintetbe — 1923/24 tanévben 576, 1924/25 tanévben 405, 1925/26 tanévben 613 hallgatta a budapesti stomatologiai klinikán a szaktárgyat önkéntesen, ami egyúttal jelenti azt is, hogy az általános orvosi gyakorlatra készülő hallgató igen is érzi e studium hallgatásának szükségességét. Semmiképpen sem elégedhetünk meg azonban azzal, hogy a hallgatónak — legalább a budapesti egyetem orvosi fakultásán — meg van adva a mód és alkalom arra, hogy motu proprio ezirányú tudását kiegészíthesse. Ha egyszer beigazolódott az, hogy az általános orvosgyakorlatban az orvosnak a fogorvoslás tudományára bizonyos mértékben szüksége van, akkor annak kötelező elsajátítását bizonyos fokig épp úgy meg kell kívánnunk, mint a szemészetét stb. de meg tekintettel egyetemeink mindenféle gyógyászatra jogosító oklevelet szolgáltatnak ki és így jogot adnak a fogorvoslás gyakorlására is és így joggal