Fogorvosi szemle, 1927 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1927-02-01 / 2. szám
106 hiszem — felesleges részleteznem, elég, ha rámutatok arra, hogy nem alkalmazkodhatván a fogak nyaki részének bonctani viszonyaihoz, sokszor alkalmasok voltak kisebb-nagyobb roncsolások előidézésére. Ezen nehézséget azonban most teljesen kiküszöbölte Rozmusz Péter Irgalmas szerzetes az általa szerkesztett új fogókkal, amelyekkel a fogaknak apró darabokra való fracturálását is megakadályozván, az Irgalmasok foghúzási methodusát tökéletesítette és alkalmassá tette az általános fogorvosi praxisban való alkalmazásra. Ezen új fogók, molarisfogók, szerkezetüknél fogva nagy haladást jelentenek a foghúzás terén, mert egyrészt megkönnyítik a foghúzás kivitelét azáltal, hogy a fogók nyaki része jobban alkalmazkodik a fogak nyakának bonctani viszonyaihoz, mint azt az összes, eddig használatban levő fogóknál láttuk, másrészt szerkezetüknél fogva megakadályozzák a gyökereknek apró darabokra való törését. Az alsó molarisfogó száji része úgy van szerkesztve, hogy a fogó belső oldalával szorosan átöleli a fog két gyökerét; a kiálló bütyök a két gyökér közé illeszkedik be, az abból kiinduló két gömbölyű rész alakjánál fogva pontosabban öleli át a két gyökeret, mint azt az eddig használatban levő fogóknál láttuk. A fogó külső része egy erős, legömbölyített kampóból áll, amely a két gyökér közé kívülről illeszkedik be és akkor, mikor a műtő a fogat kifelé luxálja, ezen kampó lecsúszik a két gyökér közé an-Alsó Rozmusz-fogó nál jobban, minél erősebb volt a luxatió és így kiemeli a luxált fogat. Abban az esetben pedig — és ez nagyon fontos —, ha a két gyökér között az összefüggés a gyökerek korhadtságánál fogva már laza, a két gyökeret elválasztja egymástól, mikor is azok Felső Rozmusz-fogó Felső Rozmusz-fogó működés közben
