Fogorvosi szemle, 1926 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1926-01-01 / 1. szám
22 megérthetjük, hogy a fogak vándorlása, a fogak eltolódása — hacsak pathologiás okok nem zavarják — az egész életen keresztül fennállhat. Itt kell megemlítenem Landsberger egy megfigyelését, amelyet azonban — nézetem szerint — még utána kellene vizsgálni, hogy tudniillik „Krappfütterung“ (Krapp-lakk etetés) által a kutyánál az állcsont széle csak egy bizonyos korig, amely körülbelül az ember 45-ik életévének felel meg, festődik vörösre. Ebből Landsberger azt a következtetést vonja le, hogy e koron túl fogszabályozás már alig vihető keresztül. Ez ellen szólnak azonban klinikai megfigyelések, amikor is néhány milliméternyi dislokátió is jöhet még létre akár separátiónál, akár prothesis behelyezése céljából még jóval idősebb egyéneknél is, anélkül, hogy a legcsekélyebb káros hatás is észlelhető volna. Ezen beállítás révén tehát az extrahált fog csupán része az organum dentalenak, azaz az extractió szakadást jelent a paradentiumon keresztül. Mindezek után már megérthetjük, hogy a fogak vándorlásánál miért nem hal el a pulpa, hiszen nem lesz vongálva, hanem az egész orgánumon belül megtartja helyzetét. Nekünk, orthodontistáknak, különös figyelemmel kell lennünk az organum dentale és a paradentium iránt és nagymértékben értékesítenünk kell ismereteinket az orthodontiai therapiában. A mondottakból az világlik ki, hogy az esetben, ha tanítómesterünk, a természet példáját követni akarjuk, úgy különösen idősebb egyéneknél nagyon gondosan kell eljárnunk és az erőket óvatosan úgy alkalmazni, hogy a functió megmaradjon. Ha az okkluzió és artikulátió hiányos, ha a nyomás oldalirányban éri a fogat, ha az erő csupán a fog egy pontjára vagy bizonyos felületére hat, tehát nem vertikális irányban, hanem oldalt, akkor ugyanaz támad — ami túlságosan erélyes mechanikai kezelésnél is előfordul, — hogy a fog meglazul, a lágyrészek izgalomba jönnek, a paradentosis, hypertrophikus papillákkal, tasakképződéssel stb. jelen van. Ha egészen fiatal egyének tejfogazatával állunk szemben, akkor a tejfogazatot, mint a maradandó fogazat előfutárját, főleg ami ez utóbbi rendellenességeit illeti, aetiologikus szempontból igen magasra kell értékelnünk. Ehhez járul még, hogy akár egy rendellenes tejfogazatú gyerek, akár egy rendellenes fogazató felnőttel szemben is, nem tagadhatjuk meg a segítséget, ha az anomália révén az általános egészségi állapot kárt szenvedhet. Ha ezzel a hátránnyal szemben még meggondoljuk a tejfogazat kezelésének egyszerűségét és könnyűségét, akkor ez már elég ok
