Fogorvosi szemle, 1926 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1926-01-01 / 1. szám
п jelenlétét teljesen kiküszöbölni alig tudjuk. Ezért ezt a berendezést egy helyben való fordításhoz nem is alkalmazzuk, de inkább akkor, ha a fog helyzetét is meg akarjuk változtatni b) irányba. Az emelőrendszer forgatásnak ezt a módját úgy végezzük, hogy a fogat ellátjuk Magill-karikával és a karikához hozzáforrasztjuk a fémívet, természetesen úgy, hogy az elhajlítás után a forrasztott rész a kívánt irányba vigye a fogat. Még jobb, ha nem közvetlenül a Magill-karikához forrasztjuk az ívet, hanem a karikára kis csövecskét forrasztunk, melybe az ív beleillik s az ívet csak egyszerűen keresztüldugjuk a csövecskén anélkül, hogy hozzáforrasztanánk. Ezáltal az ívet bármikor levehetjük a fogsorról a fogon levő karika tönkretétele nélkül, ami igen nagy előny, különösen ha meggondoljuk, hogy ennél az eljárásnál bizony próbálgatni kell esetleg az ív / / / 1. ábra. erejét és rugalmasságát. Az ív szabad végének elhorgonyzására szintén nagy figyelmet kell fordítanunk. Itt különösen nem szabad szem elől tévesztenünk a visszahatás törvényét, mert másképp könnyen megtörténhet, hogy a horgonyfogat fogja rotálni és helyéből kimozdítani a rugalmas ív. Ezt megakadályozandó, a stationaerhorgonylat elvét szigorúan be kell tartanunk. Különösen jó hasznát vesszük az ilyen emelőkötésnek ott, ahol két fogat kell egymástól eltérő irányba forgatnunk. A legkedvezőbb a helyzet, ha két egynemű, fogat kell forgatnunk, például: Vii vagy s/3~at stb. Az ilyen eset különösképpen alkalmas az emelőkötéssel való forgatásra és pedig kapcsolókban. Itt már kitűnő tere nyílik a reciprok elhorgonyzásnak. Tegyük fel, hogy forgatnunk kell a két felső nagymetszőt úgy, hogy a distalis élük kifelé (labial) jöjjön. A két fogat Magill-karikával látjuk el és mindkét
