Fogorvosi szemle, 1926 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1926-02-01 / 2. szám
130 Negyedik németországi fogászati kiállítás. A berlini Zooban ez évben negyedszer rendezi meg február 26-tól március 1-éig a német fogászati gyárosok szövetsége kiállítását, hogy megmutassa, mit termel a fogászali ipar terén Németország. Az első ily kiállításon 25 cég szerepelt, most már 95 cég hozza el munkáját. A fejlődéshez őszinte szivvel gratulálunk 1 Az Egészségügyi Reformiroda sajtóbizottságának elnöke — Qerlóczy Zsigmond dr. egyet, tanár — felszólítást intézett Egyesületünkhöz is, melyben kéri, hogy a nagyközönséget is érdeklő egyesületi híreinket és munkásságot közöljük a Reformirodának - a M. T. I. kiadásában megjelenő — sajtóorgánumában. Egyesületünk a szives ajánlatért ezúton is köszönetét mond és minden alkalmat meg fog ragadni, hogy — főleg a technikuskérdéssel — a közegészségügyi sajtópropagandába belekapcsolódjék. Praxisukból eredő peres eseteknél felhívjuk kartársaink figyelmét — egy konkrét esetből kifolyólag, — hogy szakértókül csakis orvostudorfogorvosokat fogadjanak el. A perrendtartás értelmében a peres felek a szakértő személyét, esetleges elfogultságát és qualificatióját illetőleg kifogást emelhetnek és másik szakértő meghívását kérhetik. E fenti esetben — hol a kifogás elmulasztatott — egy vidéki járásbíróságnál egyik kollegánk egy „államilag vizsgázott fogtechnikust“ fogadott el szakértőül, munkája felülvizsgálatára és értékelésére. (A tárgyalást vezető bírót félrevezette az „államilag“ kifejezés!) Egyesületünk vezetősége meg fogja találni a módot, hogy az igazságügyi minisztérium útján az egyes bíróságok figyelme felhívassék azon ténykörülményre, hogy amint egy nőgyógyász-szülészorvos perében nem lehet „szakértő“ államilag vizsgázott bába, ugyanúgy orvostudor-fogorvos munkájának elbírálására is csak orvostudor-fogorvos lehet illetékes és hivatott. O. P. dr. Vidéki kartársaink figyelmét felhívjuk, hogy alapszabályaink módosításával kapcsolatosan az ú. n. vidéki gazdasági szakcsoportok megszűnnek, de nagyjában ugyanolyan hatáskörrel ú. n. fiókok létesülhetnek, illetőleg a gazd. szakcsoportok ily fiókká alakulnak át. A M. F. E. elnökségének nincs módjában, hogy a vidék harcát a vizsgázatlan fogmüvesiparosok kuruzslásával és a falazó orvosokkal szemben kellőleg támogathassa, ha ilyen irányú kezdeményezés a vidéki kartársak részéről meg nem történik. Erre legalkalmasabbnak látszik, ha oly helyeken, egyes megyékben, esetleg több megyében együtt, ahol ily fiókok még nem létesültek (Békés vm., Szeged és vidéke, Sopron és környéke), saját intentiójukból a kartársak egy „fiókban“ egyesülnek. A fiókintézmény létesüléséhez legalább 20 tagtárs részvétele szükséges. A fiókintézmény tagjai természetesen a M. F. E. tagjai is kell, hogy legyenek. (A vidéki tagtársak tehát elsősorban szorgalmazzák fogorvos-kollegáinknak az anyaegyesületbe való belépését és szervezzék be őket 1) A M. F. E. elnöksége úgy érzi, hogy a „fiókintézmények“ hozzá eljuttatott sérelmeihez, ha azok konkrét esetekből támadnak, nagyobb erkölcsi súllyal adhatja támogatását, mintha szórványos esetek jutnak kerülő úton tudomására, melynek előbb hosszas kivizsgálását kell eszközölnie. Ezt a fiókintézmények végeznék, bejelentenék sérelmüket a hatóságnak, jelentenék megfelelő eljárás céljából az anyaegyesületnek is, s így küzdelmünk gyorsabb, alaposabb, tehát célravezetőbb lehetne. Várjuk a fiókok megalakulásáról szóló bejelentéseket. O. P. dr.