Fogorvosi szemle, 1925 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1925-10-01 / 10. szám
605 tői Amerika felfedezéséig 1492-ben; és az űj-kort, ezen időponttól napjainkig. A történetírók ezen példáját követve, egyéb nevezetes történéseket szintén ezen az alapon tárgyalnak, például a művészetek vagy tudományok történetét, ami nagyon helyes, hiszen az említett világtörténelmi korszakok igen nagy befolyással voltak a világ szellemi fejlődésére. Szerény véleményem szerint azonban a stomatologia a múltban a nagy fejlődési vonalaktól annyira oldalt állott, hogy sem a római birodalom megdőlése, sem Amerika felfedezése nem gyakoroltak sorsára semmiféle befolyást sem és nem helyeselhetem szakmánk történetíróinak eljárását, akik a fogászat történetét a nagy világtörténelmi korszakok kapcsán tárgyalják. A következőkben én is fogok beszélni a fogászat ókoráról vagy középkoráról, de mint látni fogjuk, ezen szavaknak nálam egészen más értelmük leend. Azokat a tényeket veszem alapul osztályozásomnál, amelyek a valóságban nyilvánvalóan befolyással voltak a fogászat sorsának kialakulására. Felfogásom szerint a fogászat első korszaka — az ó-kora — a legrégibb időktől a 17. század végéig tart. Ez a rendkívül hosszú korszak, noha fejlődéséhez az összes történelmi nemzetek és népek hozzájárultak legjelesebb orvosaik által, egy közös jellemvonással bír, amely röviden így fejezhető ki: ezen hosszú századok alatt a fogászat az általános orvosi tudománynak jelentéktelen mellékága volt, az orvosoknak olyan foglalkozása, amelyet rangjukon alólinak tekintettek, tehát több-kevesebb lenézéssel folytattak. Dacára olyan orvosoknak mint Hippokrates, Galenos, Archigenes, Celsus, Avicenna, Rhases, Albukasis, Vesalius, Eustachius, Páré és sokan mások, a fogászat fejlődése ezen korszakban nem egyéb, mint síkbeli terjeszkedés, amely nem tör magaslatok felé. Az ismeretek szaporodnak ugyan, de nem mutatnak értékbeli emelkedést: tudáshalmazat, de nem tudomány. Az összes irodalmi emlékek tanúsága szerint ezen történelmi korszaknak még egy mellékjellemvonása is van, amely annál is inkább megérdemli a történetíró figyelmét, mert átterjed a következő történelmi korokba is, amikor az előbb
