Fogorvosi szemle, 1925 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1925-10-01 / 10. szám

602 mány az az aranybánya, amelyből ugyancsak keveseknek adatott meg az arany kitermelése, azonban a tőlük kibányá­szott arany nem egyes sorskegyeltek gazdagítására, nem egy bizonyos állam kincstárának gyarapítására szolgál, hanem közkinccsé lesz és egyaránt osztja áldását mindenkinek, min­denhová. A legnagyobb politikus, a legnagyobb hadvezér is csak kisebb-nagyobb helyi nagyság, amelyet talán milliók áldanak, de ugyanakkor sokkal többen átkoznak is. Álta­lános emberi szempontból csak a tudós az, akit osztatlan tisztelet, hála és elismerés illet, mert az egész emberiség egyetemének ügyét, annak anyagi vagy szellemi javát moz­dítja elő. Minden ember élete csak annyit ér, amennyit mások­nak, családjának, hazájának, az egész emberiségnek használt. Az a körülmény, hogy ma, ezen emlékünnepélyen raj­tunk, magyarokon kívül más nemzetek fiai is résztvesznek, élő bizonyítéka annak, hogy az a férfiú, akinek emlékét ünnepeljük, Árkövy József, nemcsak szűkebb hazája számára alkotott, hanem eszméivel, tudományos kutatásaival az egész emberiség javát mozdította elő. Ő volt az, aki szakmánkat a középkori empíriából kiemelte és abba tudományos rendszert vitt bele — világosságot gyújtott a sötétségben; 6 volt az, aki a genie intuíciójával felismerte és hirdette egy hosszú életen át, hogy szakmánk egyenrangú szakma a többi orvosi szakmával, tehát oda kell törekednünk, hogy mostoha hely­zetéből kiemeljük és bevonultassuk arra a helyre, amely őt jogosan megilleti, a tudományok szentelt csarnokába, az egyetemre. Árkövy volt az, aki vallotta és propagálta elsőnek azt az eszmét, hogy mint orvosi szakma, kizárólag orvosok kezébe való és ismét csak 6 volt az, aki felismerte és fennen hirdette, hogy a fogorvosoknak nem szabad megállani az adott korlátokon belül, hanem a fogászatot az egész szerve­zet, de főleg az egész száj anatómiájának, physiologiájának és pathologiájának szemmeltartásával egy magasabbrendű tudománnyá, a stomatologidvá kell fejleszteniük, a fogorvo­soknak stomatologusokká kell fejlődniük. Ezek olyan gondolatok voltak, amelyeket a kortársak közül csak kevesen tudtak magukévá tenni. A nagy bűn,

Next

/
Thumbnails
Contents