Fogorvosi szemle, 1925 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1925-01-01 / 1. szám

9 a következő szakok valamelyikéből a jelölt választása szerint: szemészet, bőr- és bujakórtan, gyermekgyógyászat, elmekórtan. (A Casati-féle rendelet 2. cikkének szövegét úgy is lehetne értelmezni, hogy a foggyógyászati vizsga a 38. cikk 4. pontjához csatoltatott, vagyis választható (fakultatív). Felvilágosításért a felső oktatási tanácshoz fordultunk, amely határozottan kijelentette, hogy a foggyógyászat és fog­pótlásiam vizsga épp úgy kötelező, mint a belgyógyászati sebészeti és szülészeti). 39. cikk. Az orvos-sebészi gyakorlatra jogosító szigor­latok bizottságai a szóbeli és gyakorlati vizsgákra való tekin tettel 4 albizottságra oszlanak: egy belgyógyászati, egy sebé­szeti, egy szülészeti és szakorvosi albizottság. Minden albizottság négy tagból áll, maga választ elnö köt és előadó jegyzőt. Ha a bizottságban valamely szakma annak tanára által képviselve nem volna, úgy az elnöknek joga van a bizottságot egy számfeletti taggal kiegészíteni. E törvénynek a Casati-féle rendelettel módosított, illető­leg hatályon kívül helyezett cikkei a következők: I. fejezet 4. cikk: a jelöltek nem tehetik a vizsgákat azokon az egyetemi székhelyeken, ahol az utóbbi két évben hallgattak, vagy ahol az orvostudori oklevelet nyerték, ami nem vonatkozik a foggyógyászati szakma államvizsgáját sza­bályozó 47. cikk rendelkezéseire. III. fejezet 8. cikk: a vizsgabizottságokat évenkint miniszteri rendelettel nevezik ki és következőképpen alakul­nak: Omissis 2 a foggyógyászatra képesítő vizsga bizottsága áll: 4 rendes tanárból, egy magántanárból és egy kültagból. Omissis. VII. fejezet: a foggyógyászati szakma gyakorlására jogo­sító vizsgák. 44. cikk: az írásbeli vizsga valamely a minisztérium­tól kiützött théma kidolgozásából áll. A théma, specialis fel­adatokon kívül, magában foglalja a fogazat anomáliáinak és betegségeinek pathogenesisét, diagnostikáját és therapiáját. 45. cikk: a szóbeli vizsga a 40. cikkben a belgyó­gyászati vizsgára megszabott módozatok szemmeltartásával történik (vagyis betegen). 46 cikk: a gyakorlati vizsgával a jelölt tartozik phan­­tomon bemutatni operativ technikai tudását és prothesiseket készíteni. 47-ik cikk: a foggyógyászati szakvizsgák első ízben 1926-ban tartatnak meg és ha ezidőben az 1923-ban életbe-

Next

/
Thumbnails
Contents