Fogorvosi szemle, 1924 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1924-05-01 / 5. szám
159 nek megfelelően a hídtestbe két lyukat fúrunk, ezeken a cramponokat átdugjuk és szabad végüket a hídnak szájüreg felőli felszínén egymás felé görbítjük oly módon, hogy azokat fogó ajkai közt egyszerre megfogjuk és a fogó zárása által egymás felé görbítjük. Ezen szokásos eljárás hibája az, hogy a porcellánfognak a cramponok által közrefogott aranyrész körül ingása, mozgása van, mely elmarad, ha — ajánlatomra — a cramponok végeit nem egymás felé, hanem egymástól széjjel görbítjük. Amily könnyű azonban a cramponok végeit a fogó zárása által egy nyomással egymás felé görbíteni, oly nehéz a szájban a cramponokat ellenkezőleg egymástól széjjel górbíteni. Ezen művelet lehetőségét, illetőleg megkönnyítését célozza az általam szerkesztett kis műszer, mely — éppen úgy, mint a rendes fogó a cramponokat egy nyomással összehajlítja — a cramponokat egy nyomással szerte görbíti. A műszer egy kis formátumú fogó, melynek két karja a zárnál nem kereszteződik, hanem ismét széthajlik. Tehát a fogantyú öszszenyomásakor a fogó csőre kinyílik. A csőrt oly vékonyra terveztem, hogy a porcellánfog két cramponja közé beleférjen egyszerre mindkét ajka. Az ajkak külső felületére egy-egy kis barázdát vágattam a hengeres cramponok felvételére. így tehát a cramponok közé helyezett két fogóajk külső oldalán lévő vájulatban fekszenek a cramponok. A fogantyú összenyomásakor az ajkak szétnyílnak és a cramponokat jobbra-balra fektetik. Az így szétfektetett cramponoknak a hídhoz való szorítása más, már eddig is használatos műszerek dolga. Ezen kis műszer készítésére hiányának érzése vezetett; igen gyakran veszem jó hasznát és hiszem, hogy más fogorvosnak is sokszor fog jó szolgátatot tenni.
