Fogorvosi szemle, 1923 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1923-01-01 / 1-3. szám

11

illetőleg földi maradványainak újból való megtalálásának lehetőségével — a miről majd utóbb bőven szólok.

Petőfi 1846 végén írta egyik legszebb költeményét, a mely nemcsak költészettani szempontból, vagy lirai lendületénél fogva gyönyörű alkotás, hanem azon szinte prófétai távolbalátás miatt, mellyel benne megjósolta halálát nemcsak általánosságban, hanem részleteiben is. Ezért méltán mondja erről a költeményről egyik kiváló mai irodalomtörténészünk 1 — Horváth János —, most megjelent Petőfitanulmányában :

„Egyike költészete amaz égő csipkebokrainak, melyek közelségében leoldjuk saruinkat, mert közvetlen hatalommal éreztetik velünk a hely szentségét.“ Ez a költemény:

Egy gondolat bánt engeniet . . .

Egy gondolat bánt engemet :

Ágyban, párnák közt halni meg !

Lassan hervadni el, mint a virág,

A melyen titkos féreg foga rág ;

Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,

Mely elhagyott, üres szobában áll.

Ne ily halált adj, istenem,

Ne ily halált adj én nekem ;

Ott essem el én,

A harcz mezején,

Ott folyjon az ifjúi vér ki szivembül,

S ha ajkam örömteli végszava zendül,

Hadd nyelje el azt az aczéli zörej,

A trombita hangja, az ágyudörej,

S holttestemen át Fújó paripák

Száguldjanak a kivívott diadalra,

S ott hagyjanak engemet összetiporva ...

így is történt. Szórul-szóra így történt 1849 július 31-én, délután 5—7 óra között a segesvári-fehéregyházai harctéren, a hol Bem hadserege döntő vereséget szenvedett, a mely két héttel utóbb a világosi fegyverletételhez vezetett.

1 Horváth János, Petőfi Sándor. Budapest, Pallas, 1922, pag. 377