Fogorvosi szemle, 1923 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1923-04-01 / 4-6. szám

103 illetőleg a csapfogak csapját bevonják hígra kevert cementtel és azután a hidat az előre megszárított pillérekre felillesztik. Ilyenkor könnyen megesik, hogy a pillérkoronán nem min­denütt folyik jól végig a cement és előfordul az is, hogy a csapfogat befogadó gyökürbe légbuborék szorul, mely a csap­fogat rugalmasan kinyomni igyekszik. Ennek elkerülésére a horgonykorona, illetőleg csapfog cementtel ellátásával egy­idejűleg a támasztófogat, illetőleg a csapfogra váró üreget teljesen bekenem híg cementtel. Ekkor azután mindenüvé fog jutni cement és nem maradnak száraz szigetek. Csapfogas horgony csapja legyen elég vastag, hogy használat közben meg ne görbüljön és legyen rovátkos, hogy a cementbe jól kapaszkodjék. A becernentezés után a pacienst felszólítom, hogy harapjon össze és tartsa most már nyugodtan helyén a hidat fogsorainak együttartása által. Itt sokan el­követik azt a hibát, hogy elülső hidaknál a hídnak meg­szilárdulásáig való rögzítésére vattatekercset tesznek a két fog­sor közé és ezzel ki is nyomják a neki szánt helyből a hidat. Ha a híd immáron a szájbaerősítve munkájához lát, oly erőhatásoknak van kitéve, melyek az ő erejét, de még inkább a pillérfogakét teszik próbára. A rágás a normális fogakat is nagy erővel terheli meg különböző irányokban és a hidat is részint ugyanezen irányokban, részint másképen terheli meg. Nem szabad ugyanis felednünk, hogy más és más nyomás­nak van egy fog, illetőleg annak gyökere kitéve aszerint is, hogy szorosan érintkezik-e szomszédaival, vagy csak önön­magára van-e utalva a reája ható erő elbírálásában. Ha vala­hol egy fog eltávolíttatik a szájból, ennek antagonistája már megváltoztatja helyzetét szomszédaihoz képest : megnyúlik, megdől stb. és ha majd híd pótolja az elveszett fogat, erre már másként hat a megváltozott antagonista. Mert hidat nem rögtön csinálhat a paciens, amint első fogát kihúzták, hanem csak akkor, ha évek múltán már itt is, amott is több foga hiányzik, több foga megnyúlt és megdőlt és már bajai vannak a rágással. Ekkor azonban híddal talán helyre lehet állítani a fogsorok folytonosságát, de valószínű, hogy az eredeti pon­tos erőeloszlást és kihasználást nem.

Next

/
Thumbnails
Contents