Fogorvosi szemle, 1922 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1922-01-01 / 1. szám
7 czélra találni. Éppen ekkor bontották, illetőleg alakították át a boncztani épületet a kórboncztan számára. Itt kapott Hattyasy a munka számára egy nagyobb szobát, a volt proseeturát az első emeleten. Nyáron a kiirthatatlan hullabfiz tette kellemessé a benne való tartózkodást, télen pedig csikorgó hidegben kellett a finom ujjmozgásokat igénylő szobrászati és festészeti munkát elvégezni. Egyébként pedig télen és nyáron az épületbontók csákányütései képezték a kíséretet. Hullabűz, felhalmozott építési anyagok buczkái és porfellegek között dolgozott itt Hattyasy ernyedetlenül (a történelmi hűség kedvéért szabadjon megjegyezni, hogy e sorok írója volt egyetlen segítője ebben a munkában), a míg ezt a páratlanul szép és hasznos hármas tanszergyüjteményt létrehozta. Az egész fennen dicséri az ő fáradhatatlan munkabírását, széleskörű szakismereteit és ezeken felül szobrászati és festészeti tehetségét. De visszaesik a dicsőségből egy sugár magára a fogászati intézetre is és az abban az akkori időben uralkodó szellemre, mert mikor Hattyasy ezeket készítő, már nem tartozott az intézet kebelébe és mégis lelkesedéssel vállalta a nagy munkát, szeretettel szolgálta a főnökét akkor is, a mikor erre már nem volt köteles. A gyűjtemény a párizsi világkiállításon 1900-ban ezüstérmet nyert, 1904-ben pedig St.-Luisban aranyérmet. * Több mint 7'/2 éves szolgálat után Hattyasy elhagyta a klinikát és 1898 ban docenturáért folyamodott, melyet 1899-ben elnyert, még pedig odonthotechnikából és fogászati metallurgiából és evvel ismét rekordot teremtett, mert ő volt az egész világon az első docens, a ki odontotechnikából kapott venia legendit egyetem orvosi fakultásán. A kitűnő tanársegédből persze ugyanolyan minőségű tanár lett. Csakhogy most is az történt, ami 1880-ban a fogászat magántanáraival (Árkövy, Iszlai) : előbb volt meg a venia legendi, mint a megfelelő hely és felszerelés a tanításhoz. A fogászati intézet helyiségei szükek voltak még a conservativ fogászat tanításához, már pedig a technikát nem lehet egy kis